Szpari
Szombaton (17.30) két, a legutóbbi bajnokiján győztes csapat feszült majd egymásnak a nyíregyházi Városi Stadionban. A házigazda Nyíregyháza Spartacus játékosai a múlt héten Vácon nyertek 3-1-re, míg az ellenfél REAC hazai pályán győzött 1-0-ra a Békéscsaba ellen. A nyíregyháziak 34 ponttal a nyolcadik, a rákospalotaiak 31 ponttal a tizenkettedik helyen várják a szombati mérkőzést. A két együttes őszi, rákospalotai meccsén 1-1-született, ám azóta sok víz lefolyt már az Érpatakon.
- Hazai pályán természetesen győzelmet várok, ami nem lesz könnyű, hiszen jó formában van a REAC, legalábbis ezt súgalja, hogy legyőzték a békéscsabaiakat – kezdte lapunk tájékoztatását Brekk János, a Spartacus szakmai igazgatója. – Mindhárom pontra szükségünk van, hiszen ezzel közelebb kerülnénk célunkhoz, a bennmaradáshoz. A héten a terveknek megfelelően gyakoroltunk, a sérültek felépültek, egyedül az ad okot az aggodalomra, hogy Pákolicz belázasodott. Amennyiben szombaton nem tudja vállalni a játékot, akkor Reznek, vagy Batizi-Pócsi léphet a kezdőbe.
Kemény és izgalmas napoknak néz elébe Hrabina Alex, a Nyíregyháza Spartacus igazolt játékosa, a Nyírsuli és az U 17-es válogatott tehetsége. Pénteken Angliába repült, és csütörtökön tér majd haza. A remek adottságú ifjú cerberust az angol élvonalban jelenleg 13. helyen álló, 1868-ban alapított Stoke City csapatánál tesztelik, itt mutathatja majd meg képességeit. Hrabina távollétében, és Sánta Tibor rérülés miatt a fiatal Vasas Gergő ül majd le szombaton a REAC ellen a kispadra.