Ahogyan őseink arattak

Cséphadaróval csépelték ki a gabonaszemeket
Cséphadaróval csépelték ki a gabonaszemeket
Nyírbogdány – Suhogott a kasza, lesújtott a cséphadaró a hagyományőrző rendezvényen.


Hatodik alkalommal rendezték meg Nyírbogdányban a kézi arató- és cséplőversenyt a napokban. A rendezvénynek most is a Bogdányi Tájház adott otthont, ugyanis az ottani kertben vetették el tavaly a rozsot, amit az arató csapatok hagyományos eszközökkel arattak le és cséphadaróval csépeltek ki.

Táncosok Nagydobronyból

– A részt vevő csapatok feldíszített fogatokon, énekszóval vonultak végig a falun, majd a gabonatábla megáldása után hozzáláttak az igen fárasztó munkához. A hagyományőrző tevékenységüknek szemtanúi voltak a falubeli érdeklődők, a meghívottak s a csapatok kísérői. Részt vettek a versenyben a református egyházközség, a gyártelepi Béke és a községi Őszikék nyugdíjas egyesületek tagjai, valamint a kótaji nyugdíjas klub csapatai – elevenítette fel a hagyományőrző rendezvényt a program főszervezője, Bogdányi Ferenc, aki egyben a helyszínül szolgáló Bogdányi Tájház alapítója.

– A rendezők – a Veres-farm, a Sion szeretetotthon, az Őszikék egyesület és az önkormányzat műsorral szórakoztatta a szép számú közönséget. Nagy sikert arattak a kárpátaljai testvérközség, Nagydobrony tánccsoportjának fiatal tagjai, akik a színes népviseletükben a felvonuláson is részt vettek. A nyíregyházi Tüneth együttes megzenésített versekkel és dalokkal lépett fel.

Megszentelték az új kenyeret

– A kótajiak énekkara népdalokkal szerepelt, majd ismét a néptáncé volt a pódiummá előlépett tájházi udvar. Rozsrétszőlőből a Guba Ha együttes nyugdíjasai mutatták meg, hogy milyen frissen és fiatalosan tart a néptánc gyakorlása. B. Orosz István versei zárták a műsort.

Nem maradt el az új kenyér megszentelése és osztása sem.

– Mi más lehetett volna a vendéglátás lényege, kapcsolódva a hagyományokhoz, mint a tengerikása felhasználásával készült töltött káposzta és a házi vörösbor.

Valamennyi részt vevő csapat értékes jutalmat kapott – tette hozzá befejezésül Bogdányi Ferenc.

KM


Jövőre ismét eljönnek

Hetek óta készültek a résztvevők, a szerszámokat rendbe tették. A kaszálást, a kévekötést, a keresztrakást és a cséplést egykoron még maguk is gyakorolták, hiszen hetven és nyolcvan éves nyugdíjasok is voltak közöttük. A zsűri nagyra értékelte a látottakat, valamennyiüket győztesnek nyilvánította a hagyományok megelevenítésében és továbbvitelében. A versenyzők megígérték: jövőre ismét ott lesznek a jókedvet és élményt adó rendezvényen.



Kemecse.
SZON.HU






hirdetés