Kemecsén mondott ünnepi beszédet Áder János

Kemecsén mondott ünnepi beszédet Áder János
© Fotó: Pusztai Sándor
Kemecse – A már sárguló lombú fákkal övezett úton, ragyogó napsütésben gyülekeztek a Kegyeleti Parkban a város lakói, valamint a kemecsei és a megyei képviselők, hogy közösen hajtsanak fejet az aradi tizenhármak kivégzésének évfordulóján Répásy Mihály honvédtábornok, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyi hőseinek tiszteletére állított emlékműnél.

Különleges vendég érkezésére vártak mindannyian: annak ellenére, hogy szombat reggel Áder János jelenlétében vonták fel a nemzeti lobogót az Országház előtt, a köztársasági elnök délelőtt tizenegy óra előtt néhány perccel elfoglalta helyét Lipők Sándor polgármester mellett. Pontosan tizenegy órakor Kemecse első embere a mikrofon elé lépett és köszöntötte a megemlékezőket.

Az Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói méltóképpen idézték fel az 1849. október 6-ai eseményeket, műsoruk után pedig Áder János köztársasági elnök emlékbeszéde következett. A rendezvény zárásaként a vendégek elhelyezték az emlékezés koszorúit, virágait az emlékműnél.

Áder János köztársasági elnök beszéde:

„1849. július 30-án a szegedi belvárosi temetőben hatalmas tömeg gyűlt össze. A városban pusztító kolera legújabb halottját kísérték utolsó útjára. A temetésen annyi katona volt, hogy a gyászolók tömege valóságos seregnek látszott. A koporsót ágyútalpra helyezték, tisztek és közkatonák ezerszám tisztelegtek az elhunyt előtt. A frissen kiásott sírgödröt a magyar hadvezetés színe-java és a kormány több tagja állta körül. A szegediek emlékezete szerint Répásy Mihály honvéd tábornok sírjánál maga Kossuth Lajos mondott gyászbeszédet.

Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Kemecsei Polgárok!
Hölgyeim és Uraim!

Azon a bizonyos júliusi napon már komor felhők gyülekeztek Magyarország felett. Akkor még senki sem tudhatta, hogy pár napon belül Dembiński harc nélkül feladja Szegedet, és Szőregnél vereséget szenved Haynautól. Senki sem tudta, hogy Görgei alig két hét múlva Világos mellett, a szőlősi síkon – az egyetlen lehetséges, józan döntést meghozva – leteszi a fegyvert a hatalmassá duzzadt túlerővel szemben. Azt pedig még kevésbé gondolhatta bárki a szegedi temetőkertben, hogy néma siratók, el nem mondott gyászbeszédek napjai közelegnek. Hogy Aradon a magyar honvédsereg tisztjeit és szerte az országban honvédek és civilek százait küldi kivégzőosztag elé vagy bitófára a megtorló hatalom.

Szegeden még nem a magyar szabadságot temették, csak annak hű fiát, Répásy Mihályt.

Aki, ha nem ragadja el a kolera, minden bizonnyal – a szabadságharc többi hőséhez hasonlóan – kivégzőosztag elé került volna.

Esztendőkkel a magyar forradalom és szabadságharc előtt egy bécsi mester megfestette Répásy Mihály arcképét, aki a festményen magyaros testőri öltözetet visel. Ám az arca osztrák divatot tükröz: haja bécsi módi szerint fésülve, se szakálla, se bajusza. Mintha megjelenésével is azt üzenné: a császári hadseregben egy magyar katona számára a király és az ország szolgálata egyet jelentett.

Répásy Mihály a portré készültekor a bécsi magyar királyi testőrség tagja és a testőri akadémia népszerű tanára. Kiválóan képzett és szorgalmas katonaként később gyorsan haladt a ranglétrán. A testőrségtől azonban magyar alakulathoz húzta a szíve: 1846-ban a 6. huszárezred törzstisztje lett.

Két évvel később az önálló magyar honvédsereg felállítása hírének hallatán választania kellett. Ahogy választani kellett két anyai dédapjának is a Rákóczi-szabadságharc idején. Választania kellett az uralkodó és a magyar nép, a királynak tett eskü és a magyar szabadság között.

„…hazám iránti hű szeretetemet és buzgalmamat soha semmi meg nem tántoríthatja…” – Répásy Mihály így vallott érzéseiről fivérének írott levelében. Akkor még hozzáírta, hogy esküje a „koronás királyt” is illeti. Ám a király megszegte adott szavát, Magyarországnak immáron fegyverrel is védenie kellett törvényes igazát. Répásy tudta, hogy a hűség a hazáé minden előtt.
Pákozdon már a magyar sereg balszárnyát vezette a Jelačićot feltartóztató, győztes csatában. Schwechatnál pedig komoly érdemeket szerzett a visszavonuló magyar csapatok szakszerű védelmében, ezt követően a szervezés lett a fő feladata. Kipótolni a hiányosságokat, biztosítani a felszerelést és a képzést, pénzt, paripát, fegyvert – mert ezek nélkül nincs hadsereg, nincs ütközet, nincs győzelem. Répásy erre a feladatra is rátermettnek bizonyult.

Nem kergette a hírnevet, fegyelmezett katona volt. Sok vezetőtársával ellentétben nem keveredett zajos vitákba, a szolgálatban találta meg hivatását.

Ott ült a történelemformáló haditanácsokon, de távol tartotta magát a személyeskedő villongásoktól. Ha a helyzet válságosra fordult, hadkiegészítő munkája mellett parancsnokságot is újra vállalt. Alárendeltjei bíztak benne, kedvelték rendíthetetlen nyugalma, béketűrése, a szigorúságban is megmutatkozó embersége, jóindulata és humora miatt. Tiszttársai elismerték teljesítményét, tisztelték erényeit.
A szegedi temetőben, 1849 júliusának végén a súlyos veszteségek közepette is megrendülten gyászolták. „Szerencsés férfi! Mert még szabad, független honban hunyhatott el” – mondta róla Mészáros Lázár.

„…a társadalom nagy épületének alapjai mélyen, elrejtve fekszenek. Zaj nélkül, ismeretlenek által rakatnak azok le…” Eötvös Józsefnek, az első felelős magyar kormány kultuszminiszterének szavai ezek. Igaz szavak, mert bármit, amit egy nemzet létrehozni képes, azt csak sokak együttes akarata, összeadott munkája, küzdeni tudása és helytállása építheti erősre, időtállóra. Neves és névtelen hősök, ismertek és ismeretlenek, fegyverrel és fegyvertelenül harcolók, hangos szóval és néma ragaszkodással hűségesek.

Igazságot kimondó politikusok, életüket feláldozni kész katonák, reményt adó tanítók, költők és lelkészek, bátor újságírók, kokárdát viselő polgárok, nemzetőrök, beteget ápolók és csöndesen imádkozók. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetében mind ott voltak.
„…a társadalom nagy épületének alapjai mélyen, elrejtve fekszenek.”
Igaz szavak – 1848-49 szabadságvágya a magyarok lelkében, gondolataiban, értékrendjében olyan erős alapra épült, hogy egyetlen kor sem tudta soha többé lerombolni később sem.

Itt, Kemecsén, ahol a magyar honvédsereg tábornoka szülőföldjére hazatérve örök nyugodalomra lelt, és Magyarországon mindenütt, minden március 15-én és minden október 6-án ki kell mondani: az aradi tizenhárom, Batthyány Lajos, Répásy Mihály és még nagyon sokak áldozata nem volt hiábavaló.

Későbbi nemzedékek magyarjaiban az ő példájuk, hűségük erősítette az elszánást és a hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték. Ragaszkodnunk kell hozzá, mert a haza minden előtt.”


Fotó: Pusztai Sándor
Kemecse - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek példája és hűsége erősítette a későbbi nemzedékek magyarjaiban azt az elszánást és hitet, hogy a szabadság pótolhatatlan érték, amelyhez ragaszkodnunk kell - jelentette ki a köztársasági elnök szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Keme...








hirdetés