Pár órával kihallgatása után egy FBI ügynök lelőtte a bostoni robbantás egyik gyanúsítottját szerdán, Orlandóban. A 27 éves Ibragim Todashev-et a nyomozás szerint a harcművészetek hozták össze az egyik fő gyanúsítottal, Tamerlan Tsarnaev-vel.
A legjelentősebb skót vallási közös- ség, a kálvinista Skót Egyház engedé- lyezte, hogy lelkészi tisztségbe beik- tassanak melegségüket nyíltan vál- laló lelkészeket – számolt be kedden a vallási híreket közlő SIR internetes oldal.
Életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyész a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi közül háromra a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán.
Februárban Budapest belvárosának egyik lakásából műkincseket loptak el. A bűncselekmény elkövetésével feltehetően összefüggésbe hozható személyeket több műtárggyal együtt a román hatóságok a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével a napokban elfogták.
A hazánkban is nagy sikert arató Trónok harca című sorozatban Talisa Maegyr-t alakító Oona Chaplin – aki mellesleg a filmlegenda Charlie Chaplin unokája – szerint az egyik főszereplő megelégelte a vetkőzést.
Gondolkodjunk el egy pillanatra azon, hogy milyen lenne egy szuperhős apuka. Persze a mi szemünkben a saját apukánk kiskorunkban szuperhős volt, de hogyan birkózna meg a gyermekvállalás minden nehézségével mondjuk Superman?
Lionel Messi sem tudott elmenni szó nélkül amellett a hír mellett, miszerint Neymar, Július 1-én az FC Barcelonába igazolhat.
Óriási tömeg gyűlt össze a nyílt utcán, hogy drukkoljon az alsógatyában, lepedőből font kötélen menekülő szeretőnek. Miközben a felszarvazott férj a félrelépő asszonnyal veszekedett az erkélyen, a hódító emeletről emeltre ereszkedett egyre lejjebb.
Elképzelhetőnek tartja, de megerősíteni nem tudja a Kiss Péter hegymászó lezuhanásáról szóló hírt a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője.
Egy amerikai iskolában a metán gáz tulajdonságait demonstrálta a tanár, ám a kísérlet végül nem várt eredményt hozott.
A május sokak számára az egyik legszebb hónap az évből. A természet ilyenkorra már zöldbe és virágba borult, és a fagyos időnek is (remélhetőleg) búcsút inthetünk. Lássuk, milyen tennivalók várnak ránk a veteményeskertünkben a májusi és júniusi hónapokban!
A nyíregyháziakban a lokálpatriotizmus generációkon át öröklődik.
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmá- szója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, keresésük egyelőre nem folytatódik – közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel. Vincze Szabolcs megerősíteni ugyan nem tudta a hírt, de szerinte elképzelhető, hogy Kiss Péter lezuhant. A helyszínen tartózkodó Kollár Lajos expedícióvezetőt az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.
A megyeszékhely május 16-án ünnepelte a fejlődését nagyban meghatározó telepítési pátenslevél kiadásának 260. évfordulóját. A jubileum kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak polgármesterei – Mádi Zoltán, Csabai Lászlóné és dr. Kovács Ferenc – számára mit jelent ez a város, miben látják az erejét.
Mádi Zoltán számára a polgármesteri munka egyszerre volt maratoni futás életre-halálra, s a Hamlet főszerepe: nem tudta, megéri-e a végét.
Több mint 10 éves szünetet követően a Toyota visszatér a kisáru-szállító szegmensbe! A Toyota Titán büszkén mutatja be a jól használható és mozgékony Yaris VAN-t, a Yaris haszonjármű változatát.
Megkezdődött szerdán a Nyíregyházi Törvényszéken annak a tíz embernek – köztük egy román állampolgárnak – a pere, aki az ügyészségi vád szerint 2011-ben és 2012-ben mintegy 83 millió forint forgalmi értékben csempészett be cigarettát Ukrajnából.
Ami ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. A Kisvárda NB II-es férfi kézilabda-csapata pedig nem is tolta el a lehetőséget. Alig több, mint egy hete annak rendje és módja szerint elkalapálta a Miskolcot, miközben legfőbb ellen-lábasa, a Tiszavasvári elbukta aktuális fellépését – így megkaparintotta a bajnoki címet.
Kötelező tüdőszűrést rendeltek el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a többi területen, ahol eddig kötelező volt a vizsgálat, nem lesz szükség hosszabbításra – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.
Igazi nagyüzemet hozott az első igazán szabadtéri atlétikai hétvége, amelyen a Nyírsuli sportolói is számos helyen feltűntek – nemcsak itthon, hanem Európában is.
Megölte magát egy gyermekét elraboló apa Phoenixben. Israel Celis előbb megerőszakolta majd megkötözte feleségét, ezek után pedig magával hurcolta közös fiukat.
A Vásárosnaményi Rendőrkapi-tányság garázdaság szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 16 éves vásárosnaményi fiú ellen. Az elkövető május 21-én reggel az egyik vásárosnaményi iskolában rugdosta az ott lévő szekrényeket és a falon lévő lambériát, valamint kiabált és ordítozott.