Meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök

Meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök

Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának.
A Baden-Württenberg pékszövetségi iskola diákjai Nyíregyházán

A Baden-Württenberg pékszövetségi iskola diákjai Nyíregyházán

Németországból érkezett pék tanulók tettek látogatást szerdán a Városházán.

A világ "legvékonyabb" okoste- lefonját dobta piacra a Huawei

A világ "legvékonyabb" okoste- lefonját dobta piacra a Huawei
A világ legvékonyabb okostelefonját dobta piacra a kínai Huawei vállalat.

Szervezeti és működési szabályzat nélkül működik a Klik

Szervezeti és működési szabályzat nélkül működik a Klik
Szervezeti és működési szabályzat nélkül dolgozik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), ezért Szabó Máté ombudsman a 2700 állami intézmény fenntartását végző szervezet működésének garanciáit tartalmazó alapdokumentum kiadását kéri az emberi erőforrások miniszterétől.
Út, mely összeköt

Út, mely összeköt

Ma délután adták át hivatalosan is a forgalomnak azt a több mint négy kilométer aszfaltutat, mely Nyíregyháza két településrészét, Rozsrétszőlőt és Mandabokrot köti össze ezentúl egymással.

Szamosfeszt

Páros belépőket sorsolunk!

Retró nyeremény: Sóstó gyógyfürdő

10 belépőt sorsolunk!

Nyereményjáték

Töltsön fel hogy feltöltődhessen!

SZON gokartbajnokság

2013-ban is a RabócsiRingen, vadonatúj gokartokkal!

Hírértéket adunk

Mondja el vállalkozása üzenetét, mi elmondjuk mindenkinek. Tegyen próbára minket!

Álomesküvő

Vegyetek részt a Kelet- Magyarország nyereményjátékában!
 

A kihalás fenyegeti a tokhalakat

A kihalás fenyegeti a tokhalakat
A WWF és a TRAFFIC természetvédő szervezet azonnali beavatkozást sürget a Duna bulgáriai és romániai vízgyűjtő területein fennmaradt tokhal-populációk megmentésére, álláspontjuk szerint az európai tokhalak a kihalás szélére kerültek.

Kiürítik az Országház északi szárnyát és környékét egy világháborús bomba miatt

Kiürítik az Országház északi szárnyát és környékét egy világháborús bomba miatt
Világháborús bombát találtak a budapesti Kossuth téri mélygarázs építése közben szerda délután, emiatt kiürítik az Országház északi szárnyát és a Néprajzi Múzeumot is.
Csökken a benzin ára

Csökken a benzin ára

Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös ben- zin nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt, a gázolaj ára nem változik.

Meghalt Fehér Kalap, a Farkasokkal táncoló fordítója

Meghalt Fehér Kalap, a Farkasokkal táncoló fordítója
Meghalt Fehér Kalap, hivatalos nevén Albert White Hat, a Farkasokkal táncoló című Oscar-díjas westernfilm lakotára fordítója. A 74 éves sziú indián halálával nagy veszteség érte az eltűnés fenyegette lakota nyelvet.
Küldjön hírt! - Marad a csapat Anarcson

Küldjön hírt! - Marad a csapat Anarcson

Kisvárda – Anarcs: Mivel a megye másodosztályban szereplő gárda a 16. helyen végzett és így kiesett, felmerült minden drukkerben az a rossz érzés, hogy megszűnik a csapat. Nos, jelentem mindenki megnyugodhat, lesz csapat Anarcson!Orbán Sándor beszámolója.
Dübörög az Opel Csősz Haszongépjármű Roadshow-ja

Dübörög az Opel Csősz Haszongépjármű Roadshow-ja

Felejthetetlen 3 nap vár minden kedves érdeklődőt 2013.június 20-22. között Nyíregyházán, a Kosbor u. 2-4. sz. alatt lévő Opel Csősz Márkakereskedésben. 
A rehabilitáció új lehetőségei

A rehabilitáció új lehetőségei

A nagykállói szakkórházban 580, a nyíregyházi Jósában 530 millió forint fordítható az ellátás fejlesztésére.
Csütörtöktöl tárgyalnak a Spartacus jelenlegi focistáival

Csütörtöktöl tárgyalnak a Spartacus jelenlegi focistáival

Hamarosan kiderül, hogy milyen kerettel kezdheti el majd a munkát Lucsánszky Tamás.

Vettel vörös bika marad

Vettel vörös bika marad
Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíjon aratott győzelme után hosszabbított az energiaitalos csapattal, így szerződése nem 2014, hanem 2015 végén jár majd le. 

Fej nélküli holttestet találták a János-hegyen

Holttestet találtak a fővárosi János-hegyen, a helyszíni szemle kizárta az idegenkezűséget.
Már „csak” négy lépcsőfok

Már „csak” négy lépcsőfok

A Feczkó Tamás szövetségi edző irányításával az elmúlt napokban Lentiben készülő magyar amatőr labdarúgó-válogatott felkészülése a végső fázishoz ért.
SZUFC: Még keresik az új edzőt, csatárt már találtak

SZUFC: Még keresik az új edzőt, csatárt már találtak

Virovecz Pál utódját keresi a Szatmár Unió FC, amely a játékosfronton már aktivizálta magát.
Alaszkában is izzadnak - Videó!

Alaszkában is izzadnak - Videó!

Szokatlan hőség tombol Alaszkában is. Az elmúlt napokban sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok.

Vasúti dolgozókat gázolt a vonat Ausztriában, ketten meghaltak

Vasúti dolgozókat gázolt a vonat Ausztriában, ketten meghaltak
Vonat gázolt el a sínek mellett dolgozó vasúti alkalmazottakat Ausztriában, ketten meghaltak – közölte szerdán az osztrák rendőrség és a vasúttársaság.

Golyóval a koponyájában játszotta végig a mérkőzést

Golyóval a koponyájában játszotta végig a mérkőzést
Egy szarajevói kispályás futball-tornán fejbe lőttek egy 51 éves férfit, aki a koponyájába fúródott kilenc milliméteres tölténnyel játszotta végig a mérkőzést – írja honlapján a Magyar Szó című újvidéki újság.
Hogyan készültél a szóbeli érettségire?

Hogyan készültél a szóbeli érettségire?

A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban előrehozott érettségik is zajlottak. A tizenegyedikes Pethe Sándor földrajzból előrehozott szóbelit csinált.
Közel 40 éve „ragyog” a Nap

Közel 40 éve „ragyog” a Nap

A régi tagok közül néhányan elérkezettnek látták az időt arra, hogy rendezzenek egy közönségtalálkozót.
Sirámok helyett

Sirámok helyett

Meleg van – no de június közepén mi más is legyen?! Az a rendkívüli, hogy alig pár hete még be kellett kapcsolni a fűtést, olyan hideg volt. Az már más kérdés, hogy az idő- járás ilyen szélsőséges váltásaira nem nagyon emlékeznek az idősek sem, akik leginkább szenvedhetnek a természet szeszélyeitőlNyéki Zsolt jegyzete.

Hőség - Fokozták a szerdára kiadott figyelmeztetéseket

Hőség - Fokozták a szerdára kiadott figyelmeztetéseket
Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kanye West "menet közben" kért engedélyt Pressertől

Kanye West "menet közben" kért engedélyt Pressertől
Az egyik legnagyobb amerikai hiphopsztár, Kanye West “menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található New Slaves című dalban használhassa a magyar zenész szerzeményét, a Gyöngyhajú lányt.
Az osztálylétszám nem változik

Az osztálylétszám nem változik

 A minden alapot nélkülöző híreszte- lés ékes cáfolataként augusztus 17-én változatlan „felállásban”, vagyis a megszokott létszámmal (16 csapattal) rajtol a következő idény.
Videó: Fiat 500 vs néhány idióta

Videó: Fiat 500 vs néhány idióta

A Dude Perfect csapata beújított 3 Fiat 500 Abarth-ot, néhány labdát és olyat alkottak, amiről garantáltan leesik az álla! Ezt a videót ne hagyja ki!
Koronás kápolnát szenteltek Kisvárdán

Koronás kápolnát szenteltek Kisvárdán

Egy étterem kertjében lehet megtalálni Kisvárdán azt a kápolnát, aminek kupolája a magyar Szent Koronát formázza meg.
Videó: Szúnyogirtás Nyíregyházán

Videó: Szúnyogirtás Nyíregyházán

Egy Youtube-ra feltöltött videó bizonyítja, hogy a szúnyogirtás megkezdődött Nyíregyházán. Ön mit tapasztal?
Fotók: Unja már a hagyományos borravalózást?

Fotók: Unja már a hagyományos borravalózást?

Mielőtt belevetné magát a nyaralásba, adunk pát tippet, hogyan dobja fel az amúgy mindkét fél számára kellemetlen borravaló-adási folyamatot.

Hírlevél: Hírek, újdonságok és még több

Hírlevél kérése
Több hír 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6

FLASH JÁTÉKOK
  

SZON hírlevél

Íratkozz fel a hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess a helyi hírekről!    Feliratkozás
Az e-mail cím megadásával elfogadja a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi szabályzatot.
Legolvasottabb cikkek
SZON galéria

Kétezer motoros dübörgött végig az utcákon

Kutyaszépségek versenyeztek Nyíregyházán

Diplomaosztó Nyíregyházán

Ajánlat

Hegyalja jegyjáték

Küldjön hírt!

auto.szon.hu

Játékok

I’m flying to the Moon

Bubbles Deluxe

Reflex teszt

Zuma

Bubble Spinner

Ismét meghirdeti nyári fotó- pályázatát a Kelet-Magyarország

Nemcsak a nyári szünet kezdődött meg júniusban, hanem az idegenforgalmi szezon is.

Hegyalja jegyjáték

Kertek alatt a Hegyalja Fesztivál, regisztrálj jegyjátékunkra, napijegyet nyerhetsz!

Szamosfeszt nyereméyjáték

Július 5 és 6 között rendezik meg Cégénydányádon a SzamosFesztet. Tíz páros belépőt sorsolunk nyereményjátékunkban.

Megelégelte a vetkőzést a Trónok harca színésznője

A hazánkban is nagy sikert arató Trónok harca című sorozatban Talisa Maegyr-t alakító Oona Chaplin – aki mellesleg a filmlegenda Charlie Chaplin unokája – szerint az egyik főszereplő megelégelte a vetkőzést.

Fotók - Ha Batman apuka lenne...

Gondolkodjunk el egy pillanatra azon, hogy milyen lenne egy szuperhős apuka. Persze a mi szemünkben a saját apukánk kiskorunkban szuperhős volt, de hogyan birkózna meg a gyermekvállalás minden nehézségével mondjuk Superman?

Videó: 262 km/óra kerékpáron

Francois Gissy rakétameghajtású biciklijével megdöntötte a sebességi rekordot, 262 km/óra sebességgel száguldott.

Töltse fel saját cikkét, wellness hétvégével jutalmazzuk

Tehetség- és hírkutató versenyre hívjuk olvasóinkat. A legolvasottabb sztorik szerzőit wellness hétvégére küldjük. Ön mit tud? Ossza meg velünk!

Videó: Timelapse napnyugta Nyíregyházán

A Youtube-on találtunk rá erre az érdekes videóra, a nyíregyházi sötétedést foglalja össze másfél percben.

Milliókért kelt el egy pár sárgadinnye Japánban

1,6 millió jenért (3,5 millió forint) kelt el két darab, összesen 3,7 kilós sárgadinnye egy japán gyümölcsaukción pénteken.

Morgan Freeman élő interjú közben szunyókált

Morgan Freeman és Michael Caine új filmje hamarosan debütál és ezt igyekez- nek minél több médiamegjelenéssel népszerűsíteni. Morgan azonban ráunt a dologra, elbóbiskolt az élő adás közben.





Hírlevél
Az e-mail cím megadásával elfogadja a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi szabályzatot.

Gyászhír

Gyászhírek

Android

Gyászhírek

A hónap szépe

Gazdikereső

Csavargók

Login2