Képes lendíteni a csapatán

Ha beindul, Ráti Gergőt csak szabálytalanul lehet feltartóztatni
Ha beindul, Ráti Gergőt csak szabálytalanul lehet feltartóztatni - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyírbátor – Az utóbbi két hazai meccsen a cseresorból előrelépett Ráti Gergő is sokat tett a nyírbátoriak győzelméért.

Íme a példa, amikor valaki szerzett gól nélkül is képes megváltoztatni a mérkőzés képét. A Nyírbátori FC legutóbbi két hazai bajnokiján Ráti Gergő csereként beállva tett sokat azért, hogy a hármas győzelmi sorozatban lévő NB III-as csapat a Gyöngyös (4–1) és a Veresegyház (2–0) elleni mérkőzését is megnyerje. A hevesiek ellen Ráti 2–1-es vezetésnél, a 66. percben állt be, szombaton pedig még 0–0 volt az állás, amikor újra Pálvölgyi Balázst váltotta.

– Magam is úgy érzem, hogy a kispadról beszállva is sikerült hozzájárulnom a csapat sikereihez, és ennek örülök – árulta el Ráti Gergő. – A Gyöngyös ellen kiharcoltam egy tizenegyest és gólpasszt adtam, mindezt öt percen belül, most pedig rólam állították ki a vendégek játékosát és volt néhány lendületes elfutásom. Az az igazság, hogy hasi sérvműtétem után egy hónap késéssel kezdtem el a munkát a nyáron, mostanra talán már utolértem magam, és várom a jó folytatást. Az elején még nem lehetett tudni, hogy mire leszünk képesek, de már összeállt a csapat, a közösség is remek, és úgy érzem, senkitől sincs félnivalónk.

További részletek a Kelet-Magyarország 2014. szeptember 23-i számában.

 








hirdetés