“Képes vendégjáték” nyílik Svájcban

Debrecen – Kortárs képzőművészeti kiállítás nyílik “Vendégjáték – fiatal alkotók
Debrecenből” címmel St. Gallenben január 26-án, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
és a svájci St. Gallen Kanton közötti együttműködés keretében.

A kiállításon Ferenczy Zsolt, Kujbus János, Kónya Ábel, Kőváry Attila és Tóth
Miklós festőművészek alkotásai láthatók február 25-éig, St. Gallen kanton kormányépületének
kultúrtermében – tudatta sajtólevelében Lukovics András, a Kölcsey Ferenc Megyei
Közművelődési Intézet igazgatója.

A kiállítás kurátorai – Christine Musits művészettörténész és Dieter Meile,
a kanton kulturális intézetének vezetője – Debrecenben választották ki és hívták
meg személyesen az öt művészt, akik fiatal koruk ellenére jelentős magyarországi
és nemzetközi kiállítási múlttal rendelkeznek. A tárlat úttörő jellegű, de nem
előzmények nélküli. A korábbi években számos néprajzi, régészeti közös kiállítás
jött létre a kanton és a megye kulturális együttműködése révén – fogalmazott
Lukovics András, hozzátéve: a kiállítást a Kölcsey közművelődési intézet készítette
elő, együttműködésben a kanton kulturális, művészeti szakembereivel.

F. Gy.








hirdetés