Képzéssel megelőzhető még a védőnők hiánya

A szülők bármilyen kérdéssel, bizalommal megkereshetik Sajtos Ágnest
A szülők bármilyen kérdéssel, bizalommal megkereshetik Sajtos Ágnest - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Jelentős lépéselőnyre tesznek szert a védőnők utánpótlásképzésében.


– Öregszik a védőnői korfa, a következő 5-10 évben egyszerre több százan mennek el nyugdíjba, ami hatalmas teherként hullana az egészségügy nyakába. Országos szinten jelenleg 400 körzetben helyettesítéssel oldják meg a védőnői szolgáltatást. A kisebb falvak húzzák a rövidebbet, mert ha csak időszakosan is, de jellemzően itt ingáznak a védőnők. A család egészségének „őrei” a szakma féltett kincsei, munkájuk hungarikum, ezért még időben lépett az egészségügyi felsőoktatás: a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán a 2019/20-as tanévtől levelező munkarendben is elindul az alapképzés – mondta el lapunknak Jávorné dr. Erdei Renáta főiskolai docens.

– Nyugodt, kiegyensúlyozott baba. Végig­alussza már az éjszakát? – kérdezte Sajtos Ágnes, miközben már be is írta a csecsemőgondozási kiskönyvbe, mennyit nőtt Dézi, hány grammot gyarapodott a súlya egy hónap alatt. A védőnői tanácsadáson egymásnak adták a kilincset az anyukák a nyíregyházi Toldi utcai gyermekorvosi rendelőben. Így van ez minden kedden és szerdán.

Közvetlen kapocs a családhoz

– Örülünk, hogy ebben a körzetben sok gyerek születik, városon belül mindig is ez volt az egyik legnagyobb ellátási terület, de persze egymás között igyekszünk egyenletesen elosztani a gondozottjainkat, már amennyire lehet – tette hozzá a védőnő. – Bence, te jössz, de nem kapsz szurit, most megúszod! – szólította a következő kis pácienst Ágnes. A 6-7 hónaposak mozgásfejlődésének „gyorstesztje” sem maradt el, amíg a rövid „tornagyakorlaton” túlestek, addig az anyukák a csecsemők hozzátáplálásához kaptak tanácsokat. Az információgazdag beszélgetést hangos sírás törte meg, a szomszédos szobában az egyik kis „hős” épp megkapta a soron következő kötelező védőoltását. A szűréseket profin, gördülékenyen végezték a „családok őrei”, látszott rajtuk a magabiztosság és a sokéves tapasztalat.

– Hatéves korukig 15-16 alkalommal találkozunk velük, s bármilyen eltérést észlelünk fejlődésükben, egészségi állapotukban, rögtön jelezzük az orvosnak – mondta felelősségteljesen a szakember.

Nyíregyházán összesen 67 védőnő dolgozik, ebből 38-an területi védőnőként, a többiek iskolákban. A hazai védőnői ellátás hungarikum: átfogják az egész társadalmat, a várandós- és csecsemőgondozástól egészen a népegészségügyi programokban való közreműködésig mindenütt számítanak rájuk.

Néhány éve kiderült, hogy a védőnői korfa is öregszik, s a betöltetlen státuszok száma megszaporodott. Vészcsengőt még nem nyomtak, de az országban 400 körzetben keresnek állandó státuszú védőnőt, az üres körzetekben helyettesítéssel oldják meg az ellátást. Megyénként nem egyszerű megválaszolni, hány körzetben keresnek munkatársat, ugyanis számos településen a védőnők csupán 2-3 évre esnek ki a munkából, amíg gyeden, gyesen vannak, ezért van, ahol csak időszakos a probléma – tudtuk meg.

Megbízási szerződés, különdíj

A megyeszékhelyen és a nagyobb városokban nincs gond a szakember-ellátottsággal, a határszélek felé haladva az apró falvakban annál inkább. A nyírbátori, a vásárosnaményi és a fehérgyarmati járásban ingáznak a védőnők.

Bodóné Erős Róza a nyírbátori városi körzetekről nyilatkozott, elmondta: hat védőnőt foglalkoztatnak, a jogszabály megengedi a vegyes körzetet, az iskolai egészségvédelmi munka és a családgondozás nincs felosztva hatuk között. – Ez egyébként nem egyedi megoldás – tudtuk meg Jávorné dr. Erdei Renátától. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának főiskolai docense arról tájékoztatta lapunkat: felismerve azt, hogy a következő 5-10 éven belül sokkal több védőnő megy nyugdíjba, mint amennyien kikerülnek a képzésből, a következő tanévben levelező tagozaton is meghirdetik az alapszakot, ami egyébként jelenleg is népszerű.

– Nappalin évfolyamonként 40 védőnő tanul a karon, mindegyikük talál állást diplomásként. A képzésben meg fogjuk tartani a minőséget, ezért a levelezősöknek is 8 félévet kell teljesíteniük, a képzés tartalma ugyanaz, mint nappalin; a törvényben meghatározott óraszámot kötelező lesz eltölteni az „iskolapadban”, a második évtől pedig helyt kell állni a terepgyakorlaton – emelte ki Jávorné dr. Erdei Renáta.

Ösztöndíjat kapnak

Másfél milliárd forintos keret­összeggel hirdetett pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az egészségügyi felsőoktatási alapképzésben részt vevő, nappalin és levelezőn tanuló hallgatóknak. A kiírás azoknak szól, akik ápolónak, mentőtisztnek, védőnőnek, dietetikusnak, gyógytornász-fizioterapeutának, szülésznőnek, nép­egészségügyi ellenőrnek, dentálhigiénikusnak, egészségügyi szervezőnek vagy orvosi diagnosztikai analitikusnak tanulnak alapszakon, és legalább az első félévüket sikeresen befejezték, s vállalják, hogy tanulmányaik után öt éven belül két évig itthon maradnak.

KO








hirdetés