bombariadó Divat lett Nyíregyházán (is!) bombával megzavarni a közrendet és a köznyugalmat. A közelmúltban több közintézmény munkáját tartotta fel ismeretlen (ám nagyon is keresett!) telefonáló fenyegetőzése nyomán elrendelt bombariadó. A legutóbbi áldozat egy népszerű szórakozóhely volt.
Több száz embernek kellett az utcára vonulnia április 27-én, pénteken este a nyíregyházi Móricz Kertből. Nem sokkal éjfél előtt hívta fel valaki a rendőrséget, hogy robbanószerkezetet helyezett el a fenti szórakozóhelyen, s mint ilyenkor az a hivatalos eljárás, mindenkit kitessékeltek a helyszínről. Vaklárma volt ez is, szerencsére, de az eset egyszerre aggasztó, elszomorító – és börtönbüntetéssel sújtandó bűncselekmény.
A hosszú hétvége első napján nyitotta meg kapuit a Móricz Kert. Ez a hely valójában egy három egységből álló komplexum, mivel itt működik a Club Seven és a Dallas Biliárdszalon is. Mindhárom egységet ki kellett üríteni, s több száz embert tereltek az utcára. Miután a rendőrség szakemberei átvizsgálták a helyszínt, és semmit nem találtak, mindenki ott folytathatta, ahol abbahagyta. Ám a történet itt nem ért véget.
- Minden szórakozóhelynek meg kell küzdenie nemtelen eszközökkel, úgy tűnik, mi sem úszhatjuk ezt meg – reagáltak az esetre a SZON-nak az üzemeltetők. Elöljáróban leszögezik: valamennyi szakhatósági illetve jogszabályi feltételeknek megfelelnek, legyen szó üzemeltetési, vagy biztonsági előírásokról. Azok a vádak, amelyekkel ezt megkérdőjelezik, alaptalanok.
Laikus kívülálló ilyen esetben, mármint bombarobbantással fenyegetőző névtelen telefonáló hallatán a konkurencia vagy egy környéken lakó bosszújára gondol. Bármilyen körből is kerüljön ki a felbujtó, a célját törvénybe ütköző módon próbálja elérni. A működtetők ezen túlmenően más szempontokra is felhívják a figyelmet.
- Komoly szerepet és áldozatokat vállalunk a város kulturális életéért. A Magyar Dal Napja rendezvényén például a saját költségünkön állítottuk fel itt a fogyatékkal élők színpadát, és csatlakoztunk ezzel a nagyszerű kezdeményezéshez. Folyamatosan támogatjuk a Down Egyesületet. Helyet és lehetőséget biztosítunk a fellépésre helyi amatőr zenekaroknak, akiknek máshol nem nagyon nyitnak kaput. Gyermeknapi programjaink is látogatottak, és sokan tekintették meg Kokas Karolina fotókiállítását, amely a mélyszegénységben élők sorsát mutatta be – ragadnak ki néhány példát az üzemeltetők, cáfolva rögtön egy másik tévhitet.
Ez nem egy olyan hely, ahol tizenévesek tobzódnak ellenőrizetlenül, épp ellenkezőleg. Több generáció látogatja a helyet, a ’20-as éveiket taposóktól a ’40, ’50, ’60 évesek korosztályáig bezárólag. Ez azért van így, mert komoly összeget fordítunk a biztonságra, de a belvárosi polgárőrök is folyamatos járőrszolgálatot teljesítenek itt.
A jogszabályi előírások betartása, a kulturális életben játszott szerep mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez a szórakoztató komplexum 60-70 embernek ad munkát, közvetve még egyszer ennyinek – közelítik meg foglalkoztatási oldalról a helyzetet az üzemeltetők. Azt, hogy a rend pártján állnak, az is jelzi, hogy a bombariadó során követendő eljárás zökkenőmentes volt, a kiürítési terv tökéletesen működött. Ebben köszönik a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem korrekt munkáját, míg a környéken lakók türelmét, amiért egy felelőtlen telefonáló miatt valóban nagy számú közönség kényszerült az utcára.
- Nyomravezetői díjat tűzünk ki a bombával fenyegető megtalálására, ennek összegét és módját még egyeztetjük a hatósággal – jelentették be a SZON-nak az üzemeltetők. Azt sem titkolják: ha sikerül megtalálni az elkövetőt, vele szemben polgári peres eljárást indít mindhárom szórakozóhely működtetője. Márpedig a vagyoni és nem vagyoni kárból származó követelések milliós nagyságrendű fizetési kötelezettséggel fenyegetnek. A börtönbe szóló „beutaló” mellett ezt is érdemes megfontolnia annak, aki bombariadó szándékával veszi kézbe a telefont…