Keresik! Zebrán gázolta el a gyalogost Nyíregyházán, aztán elhajtott

Keresik! Zebrán gázolta el a gyalogost Nyíregyházán, aztán elhajtott
© Fotó: police.hu
Nyíregyháza – A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen gépjármű sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 15010/918/2018. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2018. február 28-án 15 óra 10 perc körül egy eddig ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű, fekete színű, kombi jellegű személygépkocsival közlekedett Nyíregyháza Vay Ádám körúton, a Rákóczi út irányából a Hunyadi utca felé. Közlekedése során a Vay Ádám körút és Dózsa György út kereszteződésében a belső forgalmi sávban haladva a gépkocsija jobb oldali elejével elütött a kijelölt gyalogosátkelőhelyen egy feltehetőleg szabályosan közlekedő gyalogost, aki az ütközés következtében elesett, és súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetet követően az ismeretlen járművezető megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül tovább közlekedett a helyszínről a Hunyadi utca irányába. A rendőrök a gépkocsivezető mielőbbi felkutatása érdekében elemzik a környéken kihelyezett térfigyelő kamerák felvételeit.

A rendőrség baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja az ismeretlen gépjármű sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés