Keresztény Ifjúsági Találkozó Debrecenben

Nyolc katolikus és református gimnázium mintegy négyszáz diákja vesz részt
az egész napos rendezvényen.

A Svetits Katolikus Gimnázium lesz a házigazdája március 24-én, pénteken a
már csaknem két évtizedes múltú Keresztény Ifjúsági Találkozónak (KIT).

A délelőtt 9 órakor kezdődő egész napos rendezvényen, amely Bölcskei Gusztáv
református és Bosák Nándor katolikus püspökök bevezető elmélkedésével veszi
kezdetét, nyolc katolikus és református gimnázium mintegy négyszáz diákja vesz
részt.

A különböző versenyszámokban, a többi közt idegennyelv-ismereti vetélkedőkben
és sportversenyekben bővelkedő program délután ünnepélyes eredményhirdetéssel
zárul.

G. I.








hirdetés