Hajdú-Bihar

2012.11.19. 19:31

Szennyai Mária és Hídvégi Miklós is pályázik a Nemzeti Színház élére

Budapest, 2012. november 19., hétfő (MTI) - A jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert és a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila mellett Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot a Nemzeti Színház vezetésére - tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn a kormányzati portálon.

Budapest, 2012. november 19., hétfő (MTI) - A jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert és a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila mellett Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot a Nemzeti Színház vezetésére - tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn a kormányzati portálon.Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pályázatok értékelésére szakmai bizottságot kér fel, melynek tagjai a Színházművészeti Bizottság négy, a miniszter egy, a munkáltatói jogkör gyakorlójának két, az előadó-művészeti szervezet üzemi tanácsának egy és a reprezentatív szakszervezet egy képviselője. Az új igazgató személyéről – a szakmai bizottság véleményét mérlegelve – a miniszter legkésőbb 2013. január 14-ig dönt - olvasható a kormany.hu-n.

Alföldi Róbert - akinek igazgatói mandátuma az évad zárultával, 2013. június 30-án jár le - november 13-án nyújtotta be új pályázatát. Mint ekkor az MTI-nek elmondta, a jövő generáció nevelése még inkább hangsúlyt kapna a következő öt évben. Hozzátette: drámapedagógusok bevonásával erősíteni szeretnék a gyerek- és ifjúsági színházi irányt, a vezérlőelv azonban továbbra is a társadalmi felelősségvállalás lenne. Az intézmény jelenlegi vezérigazgatója a www.nemzetiszinhaz.hu/palyazat honlapon tette közzé pályázatát.

Vidnyánszky Attila másnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pályázik a teátrum vezetésére. "Nemzetközi mércével mérve is jelentős Nemzeti Színházat szeretnék, olyat, amelyet az egész nemzet sajátjának tekint" - fogalmazott. A rendező az MTI felvetésére közölte: Eperjes Károlyra nemcsak színészként, hanem helyetteseként is számít a Nemzeti élén.

Az Emmi kulturális államtitkársága az MTI-nek arra a korábbi kérdésére, hogy kik a pályázatokat értékelő szakmai bizottság tagjai, illetve megerősítik-e azt a sajtóban megjelent információt, miszerint Kerényi Imre, Nagy Viktor, Szigethy Gábor és Ókovács Szilveszter is a tagok között van, a múlt héten azt a választ adta, hogy "a bizottság tagjainak felkérése folyamatban van, a tagok személyéről csak a felkérés elfogadását követően tudunk információt kiadni". Akkor azt írták: a Színházművészeti Bizottság elnöke jelenleg Vidnyánszky Attila.

A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!