Helyi közélet

2013.05.22. 12:53

Püspöki vendég járt Baktán

Püspöki vendég érkezett hozzánk egyházközségünk kettős ünnepe alkalmából. Árpád-korabeli templomunk titulusának, Urunk mennybemenetelének ünnepére és 25 fiatal bérmálkozó ünneplésére gyűltek össze a hívek, szülők, bérmaszülők, nagyszülők - Némethné Csubák Éva beszámolója.

Püspöki vendég érkezett hozzánk egyházközségünk kettős ünnepe alkalmából. Árpád-korabeli templomunk titulusának, Urunk mennybemenetelének ünnepére és 25 fiatal bérmálkozó ünneplésére gyűltek össze a hívek, szülők, bérmaszülők, nagyszülők - Némethné Csubák Éva beszámolója. Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke tavaly novemberében szentelte fel a feltárt kora középkori freskókat, most pedig a bérmálkozás szentségét adta a fiataloknak, és fogadta őket az egyház felnőtt tagjainak sorába. „Ki a védőszented?” – kérdezte külön-külön mindegyiktől. A hozzájuk intézett biztató szavaival a Szentlélek ajándékaira várva megerősítette hitüket, amely most már felnőttkori komolysággal párosulva segíti őket abban, hogy megértsék az életet, megvalósítsák elhatározásaikat, tehát céljuk, küldetésük van a mai világban és Isten országában is.

Mindannyiunkhoz kérdést intézett:- Mit ígért Jézus mennybemenetelekor az apostoloknak? –Menjetek vissza Jeruzsálembe, várjátok, mert eljön a Szentlélek! Ő majd megadja nektek az erőt, amely által elvégezhetitek dolgaitokat!

Milyen nagy ajándékot adott nekünk a Szentlélek? Megajándékozott bennünket a hittel! Itt a földön olyan feladatokat bíz ránk, amelyhez hitünk által megadja az erőt ahhoz, hogy a ránk szabott dolgainkat elvégezhessük. A hit a legnagyobb ajándék számunkra, megmutatja a biztos és a helyes utat az életben, megvilágosítja értelmünket. A Jézus által mutatott út vezet az üdvösségre! Ha erre az útra igent mondunk, ha ezt az utat járjuk, az élet értelmét is megtaláljuk!

Jézus mennybemenetele megerősít bennünket arról, hogy életünkről egyszer nekünk is számot kell adni. Bátorság, hogy továbbra is ezen az úton tudjunk és akarjunk járni a Szentlélek segítségével! – mondta a püspök atya szentbeszédében. Áldását fogadva ezzel a megerősített hittel, lelkünket felvértezve tértünk haza otthonainkba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában