Két kupát egy gurításra

Hatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát Kupa nemzetközi tekeversenyt, amely ezúttal a Nemzetek Kupája „alcímet” is viseli. A viadal 2004 óta szerepel a megyeszékhely kiemelt sportrendezvényeinek sorában.

Amit a mostani, hétvégi vetélkedésről tudni kell, külföldi és magyar szuperligás gárdák jelenléte garantálja a magas színvonalat. Utóbbiak közé tartozik a Zalaegerszeg és az Ózd, a határon túlról pedig a szerbiai Kanizsáról (ők most debütálnak a viadalon) a szlovákiai Nagysárosról érkeznek versenyzők illetve csapatok valamint a román Elektromures is képviselteti magát.

Férfivonalon ezúttal is rendeznek egyéni, páros és csapatversenyt és természetesen különdíjakat is osztanak majd. Ami pedig a Nemzetek Kupáját illeti: szombaton a megnyitó után a Nyíregyházi TK együttese méri össze tudását a három külföldi résztvevővel, csapatonként négy-négy játékos teljesítménye a Kárpát Kupába is beszámít majd. Természetesen a hölgyek sem hiányozhatnak a viadalról: a nyíregyházi női amatőr válogatott a szlovákiai Nagysáros csapatával méri össze tudását péntek délután.

A szerdai sajtótájékoztatón Cseszlai Sándor klubelnök és a játékosokat képviselő Finta Zoltán szájából is elhangzott: a nyíregyháziak is szeretnének minél jobban szerepelni, de a mezőny roppant erős és népes.

– Bodnár Tibor –








hirdetés