2011.12.4 16:57; Frissítve: 2011.12.4 16:57


Két négy gólos döntetlennel zárt a Tisza

Labdarúgás - A második meccsen nyolc mezőnyjátékossal egyenlítettek Gombkötőék.


Vasárnap Tiszaújvárosban feszült egymásnak három NB III-as csoport válogatottja, hogy letudja az UEFA Régiók Kupája őszi körét. Az egynapos tornát műfűvön rendezték és kétszer harminc percesek voltak a találkozók. A Tisza-csoport szakmai stábját megyebeliek alkották, mégpedig Feczkó tamás, Vígh Sándor és Fogarasi Zoltán.

Együttesünk az Alföld-csoport ellen kezdett és végül döntetlenül zárt. Ezt követően jött a Mátra-csoport és egy újabb négy gólos döntetlen. Amíg az első meccset simán nyernie kellett volna a tiszásoknak, ez az iksz már bravúrosnak mondható, hiszen kettős emberhátrányban sikerült elérni, ráadásul több minnt tíz perc volt a hosszabbítás. . A harmadik találkozó húsz másodperccel a lefújás előtt szintén döntetlenre állt, ám ekkor a Mátra megszerezte a győztes találatot.

Folytatás tavasszal

– Az első mérkőzésünkön két pontrúgásból szerzett gólt az Alföld-válogatott, sajnos hiába volt több helyzetünk, csak az egyenlítésre futotta. A másodi találkozón az ellenfél két kontrából jutott előnyhöz, innen sikerült felállnunk úgy, hogy az utolsó húsz percben csak nyolc mezőnyjátékosunk volt a pályán. Minden elismerésem a játékosaimé- summázta a két mérkőzést Feckó Tamás.
Eredmények
Tisza-csoport–Alföld-csoport 2-2 (1-1)
Tisza: Tóth – Dolhai, Ricsei (Markos, 31.), Orgován, Patály (Engel, 31.), Kóka, Ungi (Matejkó, 42.), Marics G., Lakatos L. Somogyi T. (Tóth T., 31.), Pálvölgyi. Gól: Lakatos (21., Gombkötő (41.), illetve Rétsági (27.), Haraszkó (67.).
Tisza-csoport-Mátra-csoport 2-2 (1-1)
Tisza: Makó – Engel, Ricsei, Markos (Orgován, 36.), Patály (Dolhai, 28.), Kóka, Ungi (Matejkó, 48.), Marics G., Lakatos L. (Gombkötő S., 31.), Somogyi T. (Tóth T., 48.), Pálvölgyi. Gól: Ricsei (30.), Gombkötő (65.), illetve Nádudvari (18.), Less (26.). Kiállítva: Tóth T. (56.), Ricsei (56.).
Mátra-Alföld 1-0 (0-0). Gól: Birincsik (60.)


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Button nyerte a második monacói szabadedzést
A McLaren pilótája, a brit Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, a második időt Romain [...] tovább »
Pünkösdnapi NYÍRERDŐ futás
Baktalórántháza - 2012. május 26-án ismét megrendezi a Pünkösdnapi NYÍRERDŐ futást a NYÍRERDŐ Zrt. [...] tovább »
A bentmaradás után Hollandia
A Vasas ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen bebiztosította bentmaradását a kiemelt ifjúsági bajnokságban a [...] tovább »
F1: Alonso nyerte az első szabadedzést Monacóban
Monte-Carlo - Fernando Alonso nyerte a Monacói Nagydíj első csütörtöki szabadedzését. tovább »
Bazsa Timikéért játszik a Loki
Bazsa Timike még 8 éves sincs, de már többet tapasztalt, mint sok felnőtt. Az élete másfél éves kora óta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés