Kétszer egysávos lesz a folytatás

Nyíregyháza – Javaslatot kell tenni az autópálya későbbi kiépítésére.

A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely kétszer egysávosra módosítja az M3-as gyorsforgalmi út Vásárosnamény és Beregdaróc határ közötti szakaszát – a tervezésre nyílt közbeszerzést írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A napi.hu szerint a NIF Zrt. ezt úgy fogalmazza meg, hogy előbb a 2×2 forgalmi sávos autópálya megvalósítását kell megtervezni, majd ebből a megoldásból visszaépítve kell kialakítani az autópályává fejleszthető 2×1 forgalmi sávos út tervét, és javaslatot kell tenni az autópálya későbbi racionális kiépítésére is. Az ajánlatok beadási határideje október 19-e. Ugyanezen szakasszal kapcsolatos hír, hogy a karpathir.com közölte: az Ukravtodor megkezdte a magyar oldalon lévő M3 autópálya és M06/E-50 Kijev-Csap országút összekötő szakaszának tervezését. A létesítendő Beregdaróc-Beregdéda határátkelő jelentősen csökkenteni fogja a Záhony–Csap határátkelő terheltségét. A dédai határátkelő létesítésével az is eldőlt, hogy az M3-as autópálya az említett határátkelőig vezet majd. Az autópálya utolsó szakasza a Vásárosnamény és Beregdaróc közötti huszonöt kilométer – ennek megépítésével az M3 eléri teljes tervezett hosszát, a 307 kilométert.

KM








hirdetés