Kétszer is arcon ütötték a presszóst – Ezt írta a Kelet 70, 60, 50, 40, 30 és 20 éve

A Kelet-Magyarország húsz évvel ezelőtti, 1998. november 30-i címlapja
A Kelet-Magyarország húsz évvel ezelőtti, 1998. november 30-i címlapja - © Fotó: KM-reprodukció
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1948-as, 1958-as, 1968-as, 1978-as, 1988-as és 1998-as Kelet-Magyarországot, hogy nosztalgiázzunk kicsit.

Hetven éve írtuk

1948. november 30., kedd

Kultúrházzá építik át a Korona termeit

Százharmincezer forintos költségvetéssel a Korona szálló nagytermét modern kultúrházzá építik át. A kisteremben lesz a színpad, légfűtést alakítanak ki, zárt ruhatárat létesítenek és megszüntetik a köztisztaság körül mutatkozó visszásságokat.

Hatvan éve írtuk

1958. december 2., kedd

Házassági rekord Nyíregyházán

Rekordnap volt szombaton a fényképészeknél: összesen harmincszor kértek barátságos arcot. Harminc menyasszony és vőlegény örömteli pillantását rögzítette a gép. Két olyan násznép is érkezett, akik a környező tanyák valamelyikéből Ikarus buszon tették meg az utat. Nemcsak sokan házasodnak Nyíregyházán, hanem a korral is lépést tartanak.

Ötven éve írtuk

1968. november 27., szerda

Meghalt a nyíregyházi milliomos

Szerda délután a fél hetes előadás előtt adták volna át az első nyíregyházi öttalálatosnak az egymillió hétszázezer forintnál több lottónyereményt a Krúdy moziban. Ehelyett arról számolhatunk be, hogy M. J. bácsi meghalt. A nyeremény gyermekeit és feleségét illeti, csak ő már nem tud részt venni az örömben. Vasárnap délután fájdalmakról panaszkodott a rokkant ember, aki régóta súlyos beteg. Beszállították a megyei kórházba, ahol gyomorműtéten esett át. Az életéért folyó küzdelem meddőnek bizonyult: a szíve és a tüdeje gyengesége miatt örök pihenőre tért.

Negyven éve írtuk

1978. december 2., szombat

Botrány a Pince presszóban

F. F. és F. K. nagykállói lakosok a nagyivók hírnevét már rég „kiérdemelték”. A közelmúltban a település különböző italboltjaiban fogyasztottak, este tízkor érkeztek meg a Pince presszóba, ahol pálinkát és cigarettát kértek. Az üzletvezető látta, hogy már valahol jól a fenekére néztek a pohárnak, ezért megtagadta az italkiszolgálást. F. K.-nak ez nem tetszett, és kétszer arcon vágta az üzletvezetőt, aki közölte, hogy értesíti a rendőrséget. A kijelentés olaj volt a tűzre, az addig szemlélődő F. F. is akcióba lépett, és elkezdte összetörni a pulton lévő üres poharakat. A bíróság a testvéreket bűnösnek találta, ezért fejenként 6 havi szabadságvesztésre, valamint 2500 forint pénzbüntetésre ítélte őket, illetve a garázdákat kötelezték a kár megfizetésére. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették.

Harminc éve írtuk

1988. november 28., hétfő

„Műholdláz” városainkban

Boruzs Gábor, a Gelka nyíregyházi részlegének vezetője adott képet arról, hogy mi a helyzet a kábel-, illetve a városi televíziózás területén. Kisvárdán a kábeltévé üzemeltetésére, fejlesztésére a helyi lakásszövetkezet, a költségvetési üzem és a Gelka gazdasági társaságot alapít. Záhonyban kész a tanulmányterv, a műholdadást vevő rendszert a meglévő kábelantenna-hálózatra telepítik. Fehérgyarmaton a kábeltelevíziózáshoz szükséges pénz egy része rendelkezésre áll. Gond, hogy a városban nincsenek olyan lakótelepek, ahol kis területen sok lakás van, így a kábeltelevíziós rendszert nagyobb költséggel lehet kialakítani.

Húsz éve írtuk

1998. november 30., hétfő

Kijutottunk a világbajnokságra

A magyar férfi kézilabda-válogatott fantasztikus hangulatú, izgalmas mérkőzésen 24–20-ra legyőzte Izland együttesét Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Éles József – világklasszisnak megfelelően – a nem kifejezetten lövőhelyzetekből is a kapuba talált. A siker egyben azt is jelenti, hogy csapatunk a csoportjából első helyezettként kijutott az egyiptomi világbajnokságra.

KM








hirdetés