Ketten is kiérdemelték a rangos irodalmi díjat

Madár János (író)tábor vezető
Madár János (író)tábor vezető - © Fotó: a szerző
Rakamaz – A hagyományoknak megfelelően, az idén augusztusban is munkához látott a több mint 40 éve, Madár János szervezésében működő Tokaj-Rakamazi Írótábor. A feszített programú műhelymunka keretében az ország minden területéről összesereglett írók, költők, illetve a különböző művészeti ágakban tevékenykedő alkotók mutatták be egy éves munkájuk „terméseit”.

Engedélyt kaptak a kutatásra

Ebben az esztendőben a Magyar Újságírók Közössége elnöke, Kaiser László elnök és Lovas Dániel elnökhelyettes is megtisztelték a rendezvényt jelenlétükkel, sőt, értékes előadásokkal, javaslatokkal emelték annak nívóját. Az írótáborban naponta mintegy 40–50 alkotó vett részt. Az írótábor alapította Váci Mihály Irodalmi Díjat az idén Almássy Katinka költő és Drotleff Zoltán költő érdemelték ki a zsűri döntése alapján.

Kaiser László elnöktől megtudtuk: a tavaly útjára indított Magyar Múzsa kulturális folyóirat nemcsak az ismert és neves írók, költők, hanem a „szárnyaikat bontogató” kezdő írók bemutatkozására is lehetőséget ad.

Jómagam mint a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület alapító elnöke felhívtam a jelenlévők figyelmét a közelgő Váci-évfordulókkal kapcsolatos tervekre, programokra. Jó hír, hogy az egyesület megkapta az engedélyt a Budapesti Irodalmi Múzeumban lévő, több mint 100 munkakartonban tárolt Váci irodalmi hagyatékok további feldolgozására, kutatómunkánk gyümölcsét könyvben szeretnénk nyilvánosság elé tárni a már említett évfordulókra.

– Stick Gyula elnök, Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület –

Címkék: , ,







hirdetés