Kettőből kettő – Óriási Fatum-győzelem!

Akt.:
Kettőből kettő – Óriási Fatum-győzelem!
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A címvédő Békéscsaba 2:0-s hátrányból felállt Nyíregyházán, ám az izgalmas végjátékot a hazaiak bírták jobban.

Döntőt idéző hangulatban játszották a női röplabda Extraliga 8. körének rangadóját, amelyen az ezüstérmes Fatum-Nyíregyháza és a címvédő Békéscsaba csapott össze egymással. A Fatum előző szezonból itt maradt tagjait alighanem fűtötte a visszavágás vágya is, ugyanakkor a csabaiak sem tekinthettek annyira kellemes ellenfélként a hazaiakra, akik a Magyar Kupát nyerték meg ellenük, és már ebben a szezonban is legyőzték őket egyszer.

Szép számú közönsége előtt jól kezdett a Nyíregyháza, Kormos Mihály vezetőedző 13:7–es állásnál időt is kért – a vendégek addig jóformán csak a Fatum ki nem kényszerített hibáiból szereztek pontot. Genesis Francesco rendre jó labdákkal kínálta meg a társait és a védekezésre sem lehetett panasz, Dani Brisebois-ék jó játékkal húzták be az első játszmát.

Az elsőhöz képest összeszedettebb játékkal kezdte a második szettet a Békéscsaba, Hollósy László csapatát azonban ez sem zavarta meg, a térfeléről szinte minden visszament, Sanja Kalicsanin és Varga Eliza pedig nem egyszer emelkedett mindenki felé.

A harmadik játékrész ijesztően alakult, a vendégek hamar nagy előnyt építettek, és bár 14:15-nél közelebb férkőztek Jazmine White-ék, a Csaba nem engedte ki kezéből a szettgyőzelmet.

A negyedik szettben gyönyörű labdameneteket nyerve már-már a kezünkben érezhettük a végső sikert, ám nagyot fordított a Békéscsaba és hiába hárított két játszmalabdát a Nyíregyháza, döntőszettbe torkollott a meccs.

Ebben Hollósy László piros lapot kapott, a vendégek pedig megnyugtatónak tűnő előnybe kerültek (5:9). Ekkor a Fatum lányai ki tudja, honnan, de erőt merítettek és hatalmasat fordítottak, majd Varga Eliza a kegyelemdöfést is megadta. A Nyíregyháza a szezonban másodszor is legyőzte a Békéscsabát, amely mér a negyedik vereségét szenvedte el.

Fatum-Nyíregyháza-Swietelsky-Békéscsaba (19, 16, -22, -26, 11)



Sporthírek






hirdetés