Kettős állampolgárság – Slota ismét az MKP betiltását pedzegette

Néhány tízezerre becsüli Ján Slota azoknak a szlovák állampolgároknak a számát, akik kérni fogják a magyar állampolgárságot.

A Szlovák Nemzeti Párt vezetője szerint a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) mostani álláspontja is igazolja, hogy “elsősorban a szlovák államiság likvidálása” a célja, ezért a pártnak “már régen meg kellett volna szűnnie”.

“Ha ezek az emberek lojálisak lesznek Szlovákiával szemben, senkinek sem lesz kifogásuk ellenük – fogalmazott a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke a pozsonyi parlamentben tartott szerdai sajtóértekezletén. – Ám ha ellenséges álláspontra helyezkednek Szlovákiával szemben, egészen egyszerűen ki lennének toloncolva mint idegen állampolgárok. Úgy vélem, ez a világon mindenütt természetes.”

Slota emlékeztetett, hogy pártja már néhány alkalommal már követelte a főügyészségtől a parlamenti ellenzékhez tartozó Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a feloszlatását. Ezzel arra utalt, hogy az MKP elnöke, Csáky Pál a parlament keddi ülésén bejelentette: pártja több képviselője is magyar állampolgárságért folyamodik majd, miközben a szlovákról nem mond le.

A Szlovák Nemzeti Párt vezetője szerint az MKP mostani álláspontja is igazolja, hogy “elsősorban a szlovák államiság likvidálása” a célja, ezért a pártnak “már régen meg kellett volna szűnnie”. A politikus felszólította a szlovák pártokat, határolódjanak el az MKP-val és a Híddal való választások utáni együttműködéstől. “Ezek egyértelműen ellenségesen hangoltak Szlovákiával és a szlovák nemzettel szemben” – tette hozzá.

– Független Hírügynökség –








hirdetés