Kévébe font programcsokor Ópályiban

Akt.:
Az aratófesztivál mindenkit megmozgat a településen, kortól és nemtől függetlenül
Az aratófesztivál mindenkit megmozgat a településen, kortól és nemtől függetlenül
Ópályi – Nem csak kalászosokat, de jelentős sikert is aratnak a Nemzetközi Aratófesztiválon.

Nagy hagyománya van a Nemzetközi Aratófesztiválnak Ópályiban, mivel immár 22. alkalommal rendezik meg a találkozót július 9-én, a legnépesebb aratócsapatot állítva csatarendbe.

Program a kéve mellé

Ahogy a mondás tartja, kapálni sokan nem szeretnek, no de kaszálni – azt bárki elnézné naphosszat. Márpedig, ha így van, akkor ezt most megtehetik a látogatók.

Természetesen a szépen kötött kévéhez egész napos program is dukál, és már reggel 8 órától magas fordulatra kapcsol a népszórakoztató sürgés-­forgás. Lesz itt hagyományőrzés, kenyér- és lángossütő verseny, íjászat és karikás ostoros próba. Aki inkább másra fogékony, bámészkodhat a kézművesek és a vásározók között, gyönyörködhet az intézmények és civil szervezetek kiállításaiban, vagy éppen a vidámpark adta kikapcsolódás részese lehet. Ám ami a legfontosabb, választhatja az aratóversenyt is, mivel 10 órától megpendülnek a kaszák a kalászos parcellában.

Show, tánc és sok zene

A jól végzett munka után aztán újból édes a kikapcsolódás, 16 órától egymást követik a színes programok: falusi „virtus” vetélkedő, kispályásfoci-, ökölvívó-bemutató, és az elmaradhatatlan néptánc.

Az utóbbira azért is érdemes komolyabban odafigyelni, mert egész fesztivált kanyarítottak a szervezők a Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból is érkező táncosoknak. Nem is adják át a színpadot egészen 19 óráig, onnantól viszont a népi muzsikától az igazi tömegszórakoztatás veszi át végérvényesen a terepet. Beindul a karneváli hangulat show-műsorral, csinos modellekkel és Monti-csárdással, végül pedig Varga Miklós énekes dalcsokra, a Sramlikings együttes bulija, illetve pazar tűzijáték zárja le a programot.

– KM-MJ –








hirdetés