Kezdetét veszi a Szlovéniát Magyarországgal összekötő nagyfeszültségű távvezeték megépítése

Zágráb/Ljubljana – Két évtized tervezés után kezdetét veszi a Szlovéniát Magyarországgal összekötő 400 kilovoltos (kV) távvezeték megépítése, miután nemrég a szlovén energia ügynökség jóváhagyta a projekt finanszírozását – közölte a helyi sajtó hétfőn.


A 80,5 kilométer hosszú, Cirkovcet a magyar határ melletti Pince településsel összekötő nagyfeszültségű távvezeték 2021 első felére készül el, 120-130 millió euróba kerül, amit részben az Európai Unió finanszíroz, és mintegy 1,2 kilométer szakaszon horvát területen halad át.

Erről még januárban írt alá keretszerződést az ELES d.o.o. Szlovén Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító és a HOPS d.o.o. Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat. Az ELES és a HOPS megosztja a potenciális nyereséget a Szlovénia és Magyarország közötti kapacitáskereskedelemből származó bevételéből, amely mivel 80,5 kilométer szakaszról van szó, Horvátország területén keresztül pedig mindössze 1,2 kilométer szakasz halad át, legfeljebb az összbevétel 1,5 százalék lehet – írták a lapok.

A korábbi tervek szerint a nagyfeszültségű távvezeték teljesen szlovén területen épült volna meg, és a muravidéki Gyertyános (Gaberje) település mellett haladt volna el, ezért a helyiek tiltakoztak ellene. Szlovéniának jelenleg csak Magyarországgal nincs közvetlen határkeresztező távvezeték-kapcsolata. Horvátország és Magyarország között még 2006-ban megépült az összeköttetés.

Az energia ügynökség szerint a beruházásnak jelentős szerepe lesz az európai uniós belső villamosenergia-piac megvalósulásában, és a régiós villamosenergia-piacok nagyobb fokú integrációjában. A szlovén energia ügynökség az ELES-nek átnyújtott dokumentációjában jelzi, hogy még kérelmezni kell az építési engedélyt.

– MTI –








hirdetés