Kezdődik a futsalidény: nagy csaták a kispályán

Akt.:
Kezdődik a futsalidény: nagy csaták a kispályán
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Ott folytatják, ahol abbahagyták. A Nyírgyulaj az élvonalbeli futsalbajnokság utóbbi kiírásában a 7. helyért kiírt párharcban az Aramist verte oda-vissza, bő hőrom hónappal később ismét a fővárosi alakulattal találkoznak a 2018/2019-es szezon nyitányán.


Hétfőn 18 órától a nyírbátori sportcsarnokban mérkőznek meg az ismerős felek. A továbbra is Lovas Norbert játékosedző által irányított gyulajiaktól távozott a válogatottban is számításba vett Nagy Imre, aki a Bajnokok Ligájában a megszűnő Győr helyére lépett Berettyóújfalu játékosa lett. Faragó Lajos is másik élvonalbeli együtteshez, a DEAC-hoz igazolt. A három ukrán légiósból csak egy folytatja náluk, ketten visszatértek hazájukba. Egyedül Kántor Tamást szerződtették, ő tavasszal a debrecenieket erősítette. A cél a biztos bennmaradás, azon belül pedig az, hogy stabil középcsapatként beszéljenek róluk.

Az NB I-gyel párhuzamosan kezdődik a másodosztályú bajnokság is. Az utóbb ötödikként zárt Csenger Futsalra hosszú út vár: hétfő este fél kilenctől a kistarcsai sportcsarnokban kezdenek. Újonc a mezőnyben a Nyírbátor, amely bár vesztett az osztályozón, de az MLSZ felkérését elfogadták, így fennállásuk második évében már az első NB II-es meccsükre készülhetnek. A sors fintora, hogy épp a szegedi Junior vendégei lesznek hétfőn 19 órától, velük vívták az emlékezetes párharcot a feljutásért.

A hölgyeknél a hat csapatos NB II Keleti csoportban ott található a Nyírség NSC, mely a hazai találkozóit az újfehértói sportcsarnokban játssza: először szeptember 15-én a Berettyóújfalut fogadják.

A harmadosztálynak megfelelő regionális futsalbajnokság október elsején rajtol. A tizenkét együttest számláló mezőnyben Szabolcs-Szatmár-Bereget a Blue Sharks Futsal (Nyíregyháza), a Csenger Petőfi DSZSE, a Fehérgyarmat SC, a Gyulaháza KSE, a Levelek SE és a Nagycserkesz reprezentálja. Lesz tehát bőven zömmel hétfőnként és hétközben futsalcsemege a megyében, ahol bebizonyíthatják, hogy igenis emlékezetes, nagy csatákat lehet vívni a kispályán.

LTL








hirdetés