Ki fog itt termelni?

Ki fog itt termelni?
© Illusztráció: Getty Images
Egyfajta kettősség uralkodik a kívülállókban, ha a mezőgazdaságról van szó. Egyrészt, van egy ki nem mondott irigység a gazdálkodókkal szemben a komoly támogatások, a pályázati lehetőségek, az óriási beruházások, a lenyűgöző gépek láttán. Nem véletlen, hogy ma már milliókban mérik a föld hektáronkénti árát. Dankó Mihály írása.

Másrészt, ha hosszasan elbeszélgetünk egy termesztővel (s ezt hangsúlyoznám) és halljuk a gondjait: az időjárás szeszélyei okozta károkról, a beígért, de elmaradt kifizetésekről, a potenciális munkaerőhiányról, a kereskedők packázásáról, bizony, összeszorul a szívünk, és feltesszük a kérdést: vajon meddig bírják?

Hazánkban a földművelés és az állattenyésztés szerepe ismert. Hány és hány embernek nyújt (nyújtott) megélhetést. A rendszerváltást követően minden megváltozott, a jó szándékú földvisszaadás nem mindenhol sikerült úgy, ahogy azt nagyjaink elképzelték. Bár az élet sok mindent megoldott, de vagy azért, mert elszoktak már a gazdák a földtől, esetleg hiányzott a szakértelem, vagy mert nem is gondolták komolyan, nagyon sok terület cserélt tulajdonost. A „bejáratott” piaci rendszer eltűnése, a feldolgozóüzemek „felemésztése” csak növelte a bizonytalanságot.

Aztán jött az EU… Valljuk be, itt sem miattunk történtek, történnek a dolgok. A jobb feltételekkel rendelkező külföldi termesz­tők olcsóbban állítják elő ugyanazt az árut, így a kisebb jövedelmű vásárló kénytelen az olcsóbb felé fordulni. Nincs annyi „magyarsága”, ami legyőzné a pénztárcáját. Érdekvédelem létezik, de sajnos ebbe is gyakran beleszól a politika. Különben is, mindent pénzzel mérnek az emberek. S ha már az erő is fogy, és a jövő is kétséges, könnyen a sufniba kerülnek a „kapák, kaszák”!

Dankó Mihály








hirdetés