Kiállítások és előadássorozat Kisvárdán

Kiállítások és előadássorozat Kisvárdán
A napokban nyílt meg s október 15–ig lesz látható a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában Csorba István Kadosa festőművész, a Magyar Kultúra Lovagja, 34 nagyméretű képből álló kiállítása.

Ez egy kiállítás sorozat –kezdte beszélgetésünket Csorba István Kadosa – amely Budapesten a Budai Várban kezdődött. Majd a Magyar Kultúra palotájában, a Magyarok Házában és a Csontváry teremben folytatódott. Napjainkban pedig, ahol élek Kisvárdán láthatóak festményeim. Innen tovább vándorol a kiállítás, Debrecenbe, Nagyváradra s tavasszal a Munkácsi Várban fejeződik be.

“Min dolgozik most?”

– Egy előadássorozaton dolgozom, melynek első előadása Záhonyban lesz, szeptember 27–én, hétfőn. A művészettudat és a művészetek kölcsönhatása címet viselő előadás, melynek ez az első helyszíne, s Debrecenben fejeződik be a Déry Múzeumban január 27–én. Megyénk több városában, valamint Budapesten, két helyszínen is lesz előadás, könyvtárakban, klubokban, civil szervezetek rendezésében. De természetes festek is, több alkotáson dolgozom most egyszerre.

2000-ben a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza égisze alatt alakult meg az Első Kisvárdai Képzőművészeti Műhely, –melynek alapító tagja és elnöke Csorba István Kadosa–a városban és a környéken tevékenykedő képzőművészeket fogja egybe, teremt számukra bemutatkozási lehetőséget. A most tíz éves egyesület tagjai rendszeres résztvevői a különböző alkotótáboroknak, önálló és csoportos kiállításoknak.

A helyi kiállításokon túl a megyében, az országban, de a határokon túl is (Királyhelmec, Nagyvárad stb.) rendszeres kiállítók. Mindenki csinálja a maga munkáját, alkotnak, s készülnek az újabb bemutatkozásra.

– Vincze Péter –








hirdetés