Kifosztották a játékgépet

Sulyok János
Sulyok János
Egyedi módszerrel sikerült pénzétől megszabadítani a félkezű rabló perselyét.

Halmaj- Az encsi Rendőrkapitányságon kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettesek ellen az elmúlt héten, mert a kiszolgáló személyzet figyelmét elterelve, a játékautomata hátlapjának eltávolításával, eltulajdonítottak húszezer forintot Halmaj egyik szórakozóhelyén, százforintos pénzérmékben. A nyomozás során a tanúk személyleírással, illetve az elkövetők által távozáskor használt személyautó típusával, rendszámtöredékkel segítették a nyomozók munkáját.

A szerencse forgandó

Másnap az egyik, bűncselekmény felderítésében résztvevő rendőr közlekedési ellenőrzésben vett részt. Az akcióban résztvevők előtt ismertette az elkövetőkre utaló adatokat, ugyanis feltételezték, hogy ismételten felbukkanhatnak a területen, felbuzdulva az előző napi sikeren. Szikszón bukkant fel a kérdéses gépkocsi amit megállítottak, a benne ülőket igazoltatták. Ennek során a rend őre a tanúk által adott leírások alapján egyértelműen felismerte a feltételezett, javarészt miskolci illetékességű elkövetőket, akiket a Sulyok János r. alezredes által vezetett Encsi Rendőrkapitányságon előállítottak. Szabadlábon hagyásuk mellett folytatódik a büntetőeljárás ellenük.








hirdetés