Kikapott a vb-re készülő magyar jégkorong-válogatott a szlovénoktól

Budapest – A két és fél hét múlva kezdődő oroszországi világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott a szlovén csapattól a budapesti Tüskecsarnokban szerdán rendezett edzőmérkőzésen.

Eredmény:

Magyarország-Szlovénia 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)

gól: Pretnar (34.), Pance (48.), Ticar (60.)

A magyarok múlt pénteken a Tüskecsarnokban, szombaton Bécsben verték az osztrákokat, most pedig azok a szlovénok következtek, akik egy osztállyal lejjebb, a divízió I/A-ban szerepelnek, és a 26 eddigi egymás elleni összecsapáson csupán négyszer sikerült őket legyőzni.

Ezúttal már lehetőséget kapott a sérüléséből felépült Banham és Bartalis, ám Kóger és Hári továbbra is harcképtelen, míg két légiós, Erdély Csanád és Vas János klubcsapatával játszik a rájátszásban.

Az első percek mezőnyjátéka után a szlovénok előtt adódott több lehetőség, ám Vay – aki először kezdett a válogatottban – remekül védett. Később a hazaiak is veszélyeztettek, de Kroselj is jól állta a rohamokat. A szlovénok jól tartották a korongot, zártan védekeztek, így hosszú percek teltek el magyar lövés nélkül.

A fordulást követően Sarauer hagyott ki ordító helyzetet, majd kiállították, de ekkor Vay jól őrizte hálóját. Ahogy kiegészült a hazai válogatott, Wehrs ziccerét védte a szlovén kapus. A meccs felénél Hetényi váltotta Vayt, de őt gyorsan felavatták: Pretnar vágta a léc alá az alapvonal mögül visszatett korongot. A szünet előtt Sikorcin egyenlíthetett volna.

A harmadik harmad nagy helyzetekkel indult, Wehrs és Sarauer is betalálhatott volna, majd Hetényinek kellett látványos védést bemutatnia. A 48.percben Pance kapáslövése akadt be. A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült, jól ölték az időt, és a hajrában még nekik volt újabb helyzetük. Sőt, az utolsó másodpercekben üres kapus gólt is szereztek.

A szlovénok sorozatban ötödik alkalommal győztek a rivális ellen.

A magyarok a felkészülés utolsó szakaszában április 29-én Kazahsztánt, 30-án pedig az orosz B-válogatottat látják vendégül a Tüskecsarnokban.

A vb-n május 7-én a szlovák, 8-án a címvédő, olimpiai bajnok kanadai, 10-én a francia, 11-én a finn, 13-án az amerikai, 14-én a fehérorosz, 16-án pedig a német csapat lesz az ellenfél Szentpéterváron.

– MTI –








hirdetés