Kilenc hónapon át mondják el az imát

Fogadalomtétel közben
Fogadalomtétel közben - © Fotó: Némethné Csubák Éva
Baktalórántháza – Immár tizenkilencedik alkalommal végeztek lelki adoptálást Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, a magzatgyermek világnapján a baktalórántházi, Árpád-korabeli római katolikus templomban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi tagjai.

Mély hit, önzetlen szeretet

– Imádságos lelkületű édesanyák, nagymamák – az idén mintegy tizenegyen Baktalórántházáról és négyen a ramocsaházi filiából – égő gyertyaszál kíséretében mondtuk együtt emelt lelkülettel a fogadalom szövegét.

Jézus fogantatásának napjától, Mária Isten-anyaságának kezdetétől kilenc hónapon át mindennap szól majd az ima egy veszélyben lévő, megfogant, az anyaméhben fejlődő kis életért, akinek megszületése nem óhajtott, akit egyedül csak Isten ismer. Hogy ő is megszülethessen, és vállalt gyermekként, a szülők felelős döntése eredményeként végül is családban jöhessen a világra, és szeretetben, elfogadva, törvényes családi környezetben nőhessen fel, mindez lehetséges az ima hatalmas ereje és az áldozathozatal által.

Az ígéretet, fogadalmat tévő személy egyben imádkozik a szülők, a fiatalok, a családok, a társadalom gondolkodásmódjának helyes irányban történő fejlődéséért is. Mindez mély hitet, áldozatkész, tiszta, önzetlen szeretetet feltételez. Hiszen, akik lelki adoptálásra vállalkoznak, olyan gyermekért imádkoznak, akit a földi életben sohasem fognak magukhoz ölelni, aki sohasem lesz az „övék”.

Engesztelés a bűnökért

– A lelki adoptálás célja még, az Isten által rendelt erkölcsi rend helyreállítása, az ima pedig egyben engesztelés az elkövetett magzatgyilkosságok égbekiáltó bűnéért – tájékoztatta lapunkat Némethné Csubák Éva, a KÉSZ helyi elnöke.

KM








hirdetés