Kínai Nagydíj – Hamilton nyerte az időmérő edzést

Akt.:
Kínai Nagydíj – Hamilton nyerte az időmérő edzést
© Fotó: http://f1vilag.hu
Sanghaj/Budapest – A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő kezdheti az élről a vasárnapi futamot.

A 32 éves versenyző pályafutása során 63. alkalommal szerezte meg az első rajtkockát, És a Mercedes 150. nagydíján az istálló 75. pole pozíciója lett az övé.

Hamilton mögött a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett a második, a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen.

Az időmérő edzés egyik meglepetését Max Verstappennek, a Red Bull holland pilótájának korai kiesése okozta. A 19 éves versenyző már az első szakaszban búcsúzni kényszerült, És csak a 19. pozícióból vághat majd neki a versenynek.

A német Pascal Wehrleint a szezonnyitó ausztrál GP-n látottakhoz hasonlóan Kínában is az olasz Antonio Giovinazzi helyettesíti a Saubernél, és bár az időmérő első részének a végén falhoz csapta a versenyautót, a 15. rajthelyet így is megszerezte a mezőny egyik leggyengébb autójával.

Az 56 körös Kínai Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 8 órakor rajtol el.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Felipe Massa (brazil, Williams)

4. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Sergio Perez (mexikói, Force India)

5. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Lance Stroll (kanadai, Williams)

6. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

8. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Sauber)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

9. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Jolyon Palmer (brit, Renault)

10. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Esteban Ocon (francia, Force India)

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés