“Kinek épült a Kölcsey?”

“Kinek épült a Kölcsey?”

Turi Gábor megértést és türelmet kér a Kölcsey-központ megfelelő működési rendjének
kialakításáig.

Kinek épült a Kölcsey Központ? – tette fel a kérdést pénteki közleményében
Rónai György. A szocialista párt debreceni képviselőjelöltje a Napló pénteki
számának első és harmadik oldalán megjelent cikkben szereplő alpolgármesteri
nyilatkozat mondatait alapul véve állítja: a nemrég átadott létesítmény nem
a debreceni embereket szolgálja, mivel, mint fogalmazott, a polgárok csak jeggyel,
előre egyeztetett időpontban tekinthetik meg azt az épületet, amely miatt nem
jutott fejlesztési pénz a legfontosabb városi feladatokra.

Turi Gábor alpolgármester szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott nyilatkozatában
– a Napló cikkéről szólva – jelezte: „Nem tudtam, hogy mondataim szó szerint
kerülnek be az anyagba, s a szöveget sem volt alkalmam elolvasni megjelenés
előtt. Miközben álláspontomat körvonalaztam a szerzőnek, a beszélgetés során
olyan köznapi szavakat (is) használtam, amelyek félreérthetővé teszik mondanivalómat,
és sérthetik az olvasók érzékenységét. Ezért sajnálatomat fejezem ki. Szeretném
egyértelművé tenni, hogy a Kölcsey Központ konferenciák, szakmai, társadalmi
és kulturális rendezvények helyszíneként mindenki előtt nyitva áll. Örömmel
vesszük a város lakóinak érdeklődését, hiszen az intézmény Debrecent hivatott
szolgálni. A Főnix Kht. munkatársaival együtt igyekszünk megteremteni annak
feltételeit, hogy a látogatók megismerkedhessenek az épülettel, a közösségi
tereket pedig a nyitva tartás szerint igénybe vehessék. Mivel új típusú létesítményről
van szó, amivel eddig Debrecen nem rendelkezett, az érdeklődők megértését és
türelmét kérjük a megfelelő működési rend kialakításáig
.”

F. Gy.

  • Az ügy előzményei







  • hirdetés