Nyéki Zsolt
Ha öt évtizeddel ezelőtt történt valami, amire a mában emlékezünk, a fantázia rögvest érdekes játékba, időutazásba kezd. A magam részéről csak annyit tudok elkönyvelni, hogy a szüleimet ekkor egy gyönyörű kisbaba kápráztatta el nővérkém személyében, én pedig egy kósza bárányfelhőn hasalva néztem és vártam arra a gólyára, amelyik majd engem is lepottyant – de a világon sok-sok érdekes dolog vette kezdetét.
Az emberek azt gondolták például, hogy Nyíregyházán építenek egy gyárat, amelyben valamit csinálnak, a lényeg, hogy az a valami gumiból legyen. Nos, 1962-ben nem rengették meg a világot a futószalagról lekerülő kis piros pöttyös labdák, miközben kirobbant, majd elcsitult az atomháborúval fenyegető kubai válság, és egy amerikai űrhajós, bizonyos Glenn háromszor körberepülte a Földet. A pöttyös labdák is eltűntek a térben, s ha most valahonnan visszahullanának, meglepődnének, hogy helyüket azóta pálmafák alatt suhanó autócsodák „kerekei”, vagyis gumiabroncsai vették át a szalagsorokon.
Jó, hogy megépítették ezt az indulásnál alig ötven embernek munkát adó kis gumilabda gyárat s jó, hogy ma ezernél is többen dolgozhatnak benne. Jó, hogy amikor egy világhírű cég megvásárolta, akkor nem egy kicsi, de bosszantó konkurenciát akart kiiktatni, hanem meglátta az értéket benne, és erre építve fejleszti, bővíti. (Hej, ha más francia cégek is így gondolták volna ezt… több cukorgyárunk működne még ma is…)
Egy fegyelmezett, kőkeményen profitorientált cég lett tulajdonos, ám az idő igazolta: nekünk tetsző befektetőt nyertünk vele. Mitől lesz jó egy befektető? Ha a nyereségéből a közösségért is áldoz. Persze, tudjuk, fontos a jó kép kialakítása a közvéleményben, de hány olyan cég van itt a közelünkben, amelyik ha akarna, tehetne többet is óvodákért, iskolákért, beteg gyermekekért…
Jó a befektető, ha a terméke és szolgáltatása versenyképes, megállja a helyét a világpiacon – így ha mondjuk a Bahama-szigeteken egy meseautó előtt álmélkodó tömeg a kerekekhez hajol, az abroncson ott virít: „Made in Hungary”. Mi pedig nyugodtan hozzátehetjük: „Made in Nyíregyháza”.