Kiöntött a Túr! – szimulált gyakorlat a folyón

Akt.:
Kiöntött a Túr! – szimulált gyakorlat a folyón
Kölcse, Sonkád – Árvízvédelmi gyakorlatot tartottak kedden délelőtt Kölcse és Sonkád között a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a honvédség és a vízügy szakemberei, illetve a járási és települési önkéntes mentőcsoportok tagjai.

A Túr bal partján megtartott eseményen egy árvízvédelmi helyzetet szimuláltak, miszerint a kárpátaljai vízgyűjtő területen (Rahó és Técső környékén) napokon keresztül szakad az eső, majd a Tiszán végigvonul egy hatalmas árhullám, minek következtében kiönt a folyó, s a vízduzzasztó hatás a Túron is érzékelhetővé válik. A szimulált katasztrófavédelmi helyzet kezelése a járási és települési mentőcsoportok tagjainak egy minősítő vizsga is volt egyben.

– A kollégák mobilgátat építettek, homokzsákot pakoltak, buzgárelfogót alakítottak ki, de gyakorolták a vízimentést is – fogalmazott a helyszínen Gyenge László. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság polgári védelmi főfelügyelőjétől megtudtuk azt is: kedden közel ötszázan vettek részt a szimulált árvízi védekezésben, melyet megelőzött a megyei védelmi bizottság ülése.

– Több szálon futottak a mai események. Egyszer ülésezett a megyei védelmi bizottság, másodszor egy katasztrófavédelmi helyzetet szimuláltunk, mely során azt is gyakoroltuk, hogyan kell felállítani egy mobilgátat, homokzsákok segítségével magasítani a töltésen, valamint azt, miként kell kialakítani egy buzgárelfogót. A járási és települési mentőcsoportok tagjai számára egy minősítő vizsga volt a mai gyakorlat – tette hozzá Gyenge László, aki elmondta azt is: az országos központ 12 kilométernyi mobilgáttal rendelkezik, ennek negyedét tudják egy esetleges tiszai védekezéskor bevetni. A polgári védelmi főfelügyelő elmondta azt is, ha a szükség úgy hozza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 12 ezer polgári védelmi önkéntest tudnak mozgósítani.

Bodnár Gáspár, a FETIVIZIG igazgatója is megerősítette: a szimulált gyakorlatban a napokig tartó, heves kárpátaljai esőzések miatt kiöntött a Túr, a töltésmagasításon pedig a vízügy irányításával dolgoztak a különböző mentőcsoportok tagjai.








hirdetés