Kis helyen is elfér

Kis helyen is elfér
© Illusztráció: ÉM
Mennék Gerikém, mennék! – hányszor hallottam ezt a jó szándékú instrukciót a jobbomon ülő, őszülő halántékú oktatómtól. Aki, amikor látta rajtam az egyre inkább eluralkodó bizonytalanságot, a fenti szavakkal igyekezett arra ösztökélni, hogy dobjam már sutba a túlzott elővigyázatosságom, és induljak el végre a kereszteződésből, hiszen nem illik csak úgy feltartani a délutáni debreceni csúcsforgalmat… Tarnavölgyi Gergely írása.


Lassan tíz éve annak, hogy sikerrel vizsgáztam le autóvezetésből. Fogalmazhatnék úgy is: a csoki meg a virgács mellé egy jogosítványt is hozott nekem az ősz szakállú: a gépjárművezetői alkalmasságomat bizonyító okirat kiállításának dátuma ugyanis 2006. december 5-e.

Viszonylag későn, 23 évesen iratkoztam be a tanfolyamra, és az sem megszokott, hogy amíg a KRESZ-órákra Nyíregyházán jártam, s ott is vizsgáztam le elméletből, addig a rutinpályával és a „hús-vér” forgalommal már a hajdúsági megyeszékhelyen ismerkedtem meg. Utóbbi utcáin pedig gyakorta csilingelt a villamos, ami egy tanulóvezető fülei számára meglehetősen falsul szólt. No, de teher alatt nőtt a pálma, lekopogom, az elmúlt tíz évben nem okoztam, és elszenvedője sem voltam semmilyen közúti balesetnek. Lehet, ez annak köszönhető, hogy a volán mellett a kezdetek óta velem utazik az írásom elején szóba hozott elővigyázatosságom. Utóbbi vezetés közbeni használatát ajánlom mindenkinek, hisz igen praktikus, számos előnye van: hosszabbá teheti életünket, ráadásul kis helyen, akár a kesztyűtartóban is elfér…

Tarnavölgyi Gergely








hirdetés