Kis híján ócskavasként végezte az utolsó nyíregyházi villamos

Ekkor már nem vas-, hanem gumikeréken érkezett meg a belvárosba
Ekkor már nem vas-, hanem gumikeréken érkezett meg a belvárosba - © Fotó: a szerző
Nyíregyháza – Százhét évvel ezelőtt nem is villamosként kezdte a pályafutását a Hősök terén látható ipari műemlék.


A nyíregyházi villamosüzem egykori zászlóshajója napjainkban a városközpont megszokott látványossága; éppen tizenöt éve, hogy – több évtizedes kihagyás után – begördült a Hősök terére.

A huszadik századot három nyíregyházi villamos élte túl, ám csak egyet övez megbecsülés a nyugdíjas éveiben. A közismert szerkezet becsületes neve – azaz pályaszáma – Bvill 812. Egyedi darab, amely minden tekintetben kitűnt a többi közül: nem volt nála hosszabb, szélesebb jármű, ez volt az egyetlen háromtengelyes a kéttengelyesek között.

Pályafutását nem villamosként kezdte. Építése 1911-ben kezdődött a Ganz budapesti gyárában, 1912-től vontatta a kisvasút személyvonatait egészen Dombrádig; ekkor még úgynevezett benzin-villamos motorkocsi volt, vagyis a benzinmotor villamos erőátvitellel – dinamón és villanymotorokon keresztül – hajtotta a tengelyeket. A gyárban felszerelték áramszedővel, ezért a Nyíregyháza–Sóstó szakaszon tisztán villamos üzemben is közlekedhetett. A kocsi végében kapott helyet a négyhengeres, hatvan lóerős benzinmotor, az egyenletes teherelosztás érdekében egy harmadik tengellyel együtt.

Fapados utazás

Az utastér hét első- és huszonhárom harmadosztályú helyre oszlott, a legnagyobb engedélyezett sebesség 35 kilométer volt óránként. A benzinmotort később dízelre cserélték, majd a kocsit a kisvasút műhelyében az eredeti elektromos berendezések megtartásával villamossá építették át.

A MÁV-nál 1956-ban megszűnt a harmadik kocsiosztály, ám a villamos másodosztályúvá minősítése kimerült a papírmunkában: megmaradtak a fapadok, a nyitott peronok és a fűtetlen utastér.

Szentendrén kötött ki

A kisvasút belvárosi szakaszának 1969-es felszámolásával megszűnt a villamos, a járműveket selejtezték. A Bvill 812-t már ekkor is megőrzésre szánták; egy személykocsival együtt az épülő múzeumfalu területén állították le, hogy felújításuk után a skanzen kiállítási darabjai legyenek. Az elképzelés nem valósult meg, a villamos a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat (SZÁÉV) Tünde utcai telephelyére került, míg a másik jármű néhány kitérő után – például üzemelt benne büfé a Kemecsei úton – a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban kötött ki.

Újjáépítés – jó pénzért

– A rendszerváltás után, a SZÁÉV felszámolásával félő volt, hogy valamelyik MÉH-telepre kerül a villamos, ezt nyíregyháziként és gépészként sem nézhettem tétlenül – válaszolta a kocsi további sorsát firtató kérdésünkre Szaszala László, aki ócskavasáron lett villamostulajdonos.

A jármű akkoriban nem is tűnt többnek ócskavasnál: a harminc, szabadban töltött év és a daruzások alaposan megviselték. Végül 2001-ben „tért haza” – megkezdődött a felújítása a kisvasút kocsiműhelyében, amely 1969-ig villamosszín volt, s amelyet a körút szélesítése miatt két éve lebontottak.

– A kisvasút szakemberei nem is felújították, inkább újjáépítették, és kiváló munkát végeztek. Szerencsére volt kihez fordulni, az eredeti állapot visszaállításában azok is segítettek, akik annak idején karbantartották a nyíregyházi villamosokat – taglalta a tulajdonos, s hozzáfűzte: mire 2003-ban végeztek a munkával, a számla több mint 12 millió forintra rúgott.

– A felújításkor arra törekedtek – az eredeti megjelenésen kívül –, hogy hasznosítsák is a villamost, kávézót, turisztikai információs irodát álmodtak bele – ezért készült a pult és ezért szerelték fel klímaberendezéssel –, azonban néhány kisebb rendezvény után üresen maradt – ezt már Hudivók Róbert idézte fel.

– A Nyíregyházi Vasúttörténeti Kör tagjai 2011-ben, a villamosforgalom megindításának századik évfordulója alkalmából kívül-belül alaposan kitakarították a kocsit, és a városháza falán elhelyezett emléktábla avatása után az utastérben fogadták a vendégeket. Az ünnepség résztvevőinek nagy élményt jelentett újra felszállni. Erre az alkalomra jelentettük meg a Mesélő Nyíregyháza – Városvédő Füzetek 26. részét, A nyíregyházi villamos címmel.

Egy nap alatt nyolcszázan

– A vasúttörténeti körben 2014-ben javasoltam, hogy a nyári időszakban nyissuk ki a villamost az érdeklődőknek, – ugyanis kedvező tapasztalataink voltak a századik évfordulón –, azonban erre nem volt kapacitás. Egy évvel később, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület égisze alatt, a múzeumok éjszakája programsorozathoz kapcsolódva már fogadtuk a látogatókat, s azóta is rendszeresen várjuk őket helytörténeti kiállítással, kiadványokkal.

– Jönnek is szép számmal kicsik és nagyok, helybeliek, turisták hazai és távoli tájakról. Az egyik legemlékezetesebb vendég egy kínai gyorsvasúti mérnök volt, akit lenyűgözött a több mint százéves villamos, de volt olyan nap is, amikor több mint 800 látogatót fogadtunk.

Nyugdíjasok, gyerekek kedvence

– A villamosközlekedés indulásának 105. évfordulóján, 2016. augusztus 7-én „különjárati napot” tartottunk; ekkor a Nyírvidéki Kisvasút és a villamos egykori dolgozói találkoztak az utastérben. A nyugdíjas vasutasok közösen emlékeztek az aktív éveikre, az együtt eltöltött szolgálati időre. E különleges napon egy eredeti villamosjegy alapján készült emlékjegyeket kaptak a látogatók.

– A legfiatalabbaknak ugyancsak nagy élmény felszállni az öreg járműre: nem egyszer előfordult, hogy több gyerek találkozott a fedélzeten, felosztották egymás között az utas, a vezető és a kalauz szerepét, és közösen játszottak villamososdit – taglalta Hudivók Róbert, a városvédő egyesület elnökségi tagja.

Hoványi Péter


Nyári menetrend

Az idén a következő napokon és időpontokban áll nyitva a villamos

Június 1-jétől szeptember 30-áig: minden szombaton 10–20 óra között

Augusztus 7. (a villamos napja): 10–20 óra között

Augusztus 20.: 10–23 óra között

A VIDOR Fesztivál idején: hétfőtől péntekig 15–22 óra, szombaton és vasárnap 10–22 óra között


Lehetne nosztalgiajárat

– A Közlekedési Múzeum mint kiemelkedően fontos ipari műemléket tartja számon ezt a villamost, mégsem becsüli meg mindenki. Többször betörtek, megrongálták, hajléktalanok költöztek bele, ellopták az alkatrészeit, nem győzök a rendőrségre járni miatta.

– Tizenöt év után már némi felújításra szorul, jó lenne úgy rendbe tenni, hogy új funkciót is kapjon – mondta a jövőről Szaszala László, s hozzáfűzte: keresi a módját, hogy ha egyszer újraindulna a forgalom a Nyírvidéki Kisvasúton, a villamoskocsi nosztalgiajáratként közlekedhessen.








hirdetés