Kis hősként kell viselkedniük, holott csak gyerekként kellene

Adrienn és egyik kis tanítványa, Anna
Adrienn és egyik kis tanítványa, Anna
Nyíregyháza – A kórházban fekvő gyerekek támasza szeretne lenni a fiatal nyíregyházi lány. Adrienn a megerősítést egy 14 éves kislánytól kapta: a Tiszavasváriban élő Magditól, akinek a kórházban hosszú időn át egyedül kellett megküzdenie a fájdalommal, a félelemmel.

Az átültetés után kilökődött a veséje és dialízisre szorult, Adriennt pedig, aki önkéntes a debreceni Klinika Belgyógyászati osztályán, megkérték, hogy vegye a szárnyai alá.

Tapasztalatból tudja

A nyíregyházi lány a debreceni Hittudományi Egyetem tanító szakán végzett, kórházpedagógus szeretne lenni. A választása pedig nem véletlen: gyerekkorában sok időt kellett kórházban töltenie, így a saját bőrén tapasztalta, mit jelent kiszolgáltatottnak lenni, de ma már azt is tudja, hogy odafigyeléssel és szeretettel meg lehet védeni a beteg gyerekeket a lelki sérülésektől.

Adrienn azt mondja, már az első találkozásukkor érezte: a sors ajándéka, hogy megismerhették egymást.

Sokra vihette volna

– Magdi már hét hónapja kórházban volt, nem tudott iskolába járni. Elkezdtünk tanulni, és kiderült, mennyi mindent tud, amiről korábban azt hitte, nem képes rá. Kezdte visszanyerni az önbizalmát, oldódtak a gátlásai, megosztotta velem a félelmeit. A maga egyszerűségében látta a világot, ápolónő szeretett volna lenni. Tudta, hogy beteg, nem akart mást, csak egy kicsi jobban lenni. És eljött végre a nap, amire hónapok óta várt: hazamehetett a családjához. Izgatott volt, én pedig elkísérhettem. Amikor elbúcsúztunk, azt mondta: köszönök szépen mindent.

– Másnap délelőtt tudtam meg, hogy otthon rosszul lett, feladta a harcot. Akkora csendet még soha nem éreztem, mint akkor. Ráadásul pár nappal később volt az államvizsgám, az én fejemben viszont csak az járt, mennyi mindenre vihette volna, és hogy megérdemelte volna, hogy méltó módon bánjanak vele.

Nincs rájuk idő

– Ez a lány kincs volt, de ezt csak azok tudták, akik szántak rá időt. Ma viszont a kórházakban a betegekre sokszor nincs idő. Különösen igaz ez egy olyan gyerekre, akivel nincsenek ott a szülei, akivel beszélhet tiszteletlenül az orvos, akit a beteghordók kinevethetnek, mert nem olvas folyékonyan. Pedig maga volt a csoda: megerősített abban, hogy érdemes élni és van értelme annak, amit csinálok – azt érzem, láthatatlan fonál köt össze bennünket. Nemcsak azt szörnyű elviselni, hogy meghalt, de azt is, hogy igazságtalan volt vele a rendszer.

Segítségre van szükségük

– Mivel megtapasztaltam, pontosan tudom, mit jelent sokáig kórházban lenni: a gyerekek egy idő után nem tudnak gyerekek maradni. Kiszolgáltatottak, elveszítik a társaikat, a magukba vetett hitüket, sok traumát élnek át, de nem beszélnek erről, mert nap mint nap azt hallják, hogy erősnek, hősnek kell lenniük, holott nekik elsősorban gyereknek kellene lenniük. Sokaknak közülük segítségre van szükségük, és én erre teszem fel az életem, még ha tudom is, hogy ez se nem trendi, se nem jövedelmező. Magdi miatt és azok miatt, akik hasonló helyzetben vannak, nekem ezen a pályán kell végigmennem.

A kórházpedagógia gyerekcipőben jár

A kórházpedagógia Magyarországon csak néhány budapesti intézményben működik, noha a bent fekvő gyerekek számára a tanulás jóval több annál, mint hogy haladnak a leckével: a közös munka segíti a gyógyulásukat is, hiszen megerősítést kapnak, visszatér az önbizalmuk. Tudom, hogy nem lesz könnyű munka, hiszen elveszíthetem azokat, akik közel kerülnek hozzám. Éppen ezért figyelnem kell arra, hogy csak akkora batyut vegyek fel, amekkorát elbírok. Okosan kell szeretni a gyerekeket, úgy, hogy ne veszítsem el önmagam – mondja Adrienn, akit nem riasztanak vissza a nehézségek. Debrecenben megtalálta azt a doktornőt, akivel együtt megvalósíthatja az álmát és segíthet a nehéz helyzetben lévőkön. Szélmalomharc lesz, de vállalja.

KM-SZA








hirdetés