Kis iskolában is vannak kimagasló tehetségek

Beri Alex Szabolcs tárgyjutalmat, oklevelet és emléklapot kapott
Beri Alex Szabolcs tárgyjutalmat, oklevelet és emléklapot kapott - © Fotó: iskola
Kék – Ebben a tanévben is „fürdőznek” a versenyzés izgalmaiban a Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola angol nyelvet szerető diákjai. A hagyományoknak megfelelően, legutóbb is a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola szervezésében rendezték meg a megyei szintű idegennyelvi írásbeli feladatlapos tudáspróbát.

– A 2018/19-es tanévben három megye 29 általános iskolájából közel 400 tanuló nevezett be a rangos megmérettetésre. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő nívós versenyen három tanuló képviselte az iskolánkat, egy 35 pontos tesztet, egy szövegértést mérő feladatot, valamint egy játékos feladatot kellett megoldaniuk – taglalta Pelsőczi Zsoltné tanárnő.

A legjobb nyolc között

A lelkiismeretes felkészülés eredményeképpen tehetséges tanulóink kimagasló eredményt értek el: 7. évfolyamon Balogh Levente VII. helyezett, a 8. évfolyamon Beri Alex Szabolcs I. helyezett, Szabó Dóra VIII. helyezett lett. A nyolcadikosok közül Beri Alex Szabolcs bizonyult a legjobbnak, így elhozta a győztest megillető értékes tárgyjutalmat, valamint a tehetsége elismeréseként járó oklevelet és emléklapot.

– Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, hiszen korcsoportjukban mindhárman bekerültek a legjobb nyolc közé, maguk mögé utasítva számos megyei, valamint megyén túli nagyváros iskoláinak tanulóit. Az elért eredmények igazolják: kis iskolákban is tanulnak nagy tehetségek, csak fel kell ismerni és gondozni kell őket. Bízom benne, hogy a tanítványaim idegennyelv iránti szeretete a jövőben is sikerélményekkel gazdagítja majd őket – tette hozzá a pedagógus.

KM








hirdetés