Kiskarácsony nagy csapattal

A három évvel ezelőtti Fehérvár-verésből Mohácsi Máté 18 ponttal vette ki a részét
A három évvel ezelőtti Fehérvár-verésből Mohácsi Máté 18 ponttal vette ki a részét - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Az ünnep környékén „megszokott” vendég, vagyis az Alba Fehérvár látogat vasárnap este a Marso-NYKK-hoz.

December van, így hát a nyíregyházi kosárlabdázók számára eljött az ideje a fehérváriak legyőzésének. Így volt ez 2006. december 2-án, amikor – éppen a jelenlegi szakmai igazgató, Horváth Imre irányításával – története során először győzte le az Albacompot az NYKK, a két csapat élvonalban játszott tizenhatodik egymás elleni mérkőzésén. A legutóbbi Alba-verés alkalmával pedig még ünnepibb volt a hangulat, hiszen 2010-ben karácsony és újév közé, december 29-re esett a mérkőzés, amelyet 87–76-ra nyertek meg a nyíregyháziak.

Most nem szilveszter, hanem szenteste előtt két nappal érkezik a bujtosi csarnokba a bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt címvédő Alba Fehérvár, és a vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapáson a tabella és az erőviszonyok alapján az Európa-kupa szereplését szerdán húszpontos törökországi vereséggel befejező vendégek tűnnek egyértelmű esélyesnek.

(A teljes cikket elolvashatja a Kelet-Magyarország 2013. december 21-i számában vagy a digitális Keleten.)








hirdetés