Kiss-lépésekkel, előre!

Labdarúgás. Amikor a szép emlékű Albert Flórián és hasonszőrű társai tizenvalahány évesen már az NB I-ben villantottak, senki nem ájult el a látványtól. Abban a közegben természetesnek hatott, hogy a még iskolapadot koptató süvölvények ripsz-ropsz a legütősebb magyar élcsapatokban szédítették az ellenfeleket – és a népet. Ja, persze, akkor még kocka volt a labda… Mostanság más idők járnak, a szakvezetők összeteszik a kezüket, ha egy tehetségesnek kikiáltott titán hajlandó rendszeresen edzésre járni, nem blicceli el a gyakorlatokat, a bajnoki meccseken pedig „meghal” a győzelemért.

Különösen az amatőr együtteseknél dolgozókból dől a panasz: az istenért sem lehet rávenni a fiatalokat a hétközi gyűrődésre. Ezer szerencse, hogy akadnak kivételek. Ha ugyanis Farkas Béla valakit nyugodt szívvel képes bevetni, abban az ifjúban mocoroghat valami. A megyei első osztályú Balkány trénere „ami a szívemen a számon” típus megtestesítője, márpedig jó véleménnyel lehet Kiss Józsefről, különben aligha küldi pályára több alkalommal a tizenhat esztendős középpályást az őszi idényben.

“Hamar beilleszkedtem”

- Négy felnőtt bajnokin kaptam lehetőséget, valamennyit végigjátszottam, és az idei három felkészülési meccsen is szerepeltem – sorolta eddigi, röpke karierjének leglényegesebb statisztikai adatait balkányi születésű és nevelésű Kiss József. – Az ifiben figyeltek fel rám, őszintén szólva, meglepődtem, amikor megkérdezték: nem szeretnék-e a nagycsapat edzésére járni. Persze, igennel feleltem, Jó a társaság, azt gondolom, hamar beilleszkedtem, ebben segítettek a rutinos társak, akik sokszor biztattak, nem hagyták, hogy bármikor is elkenődjek. Nekem fekszik, hogy hajtós tréningeket tart Farkas Béla, így tudok a legjobban fejlődni. Nem szégyellem, nagyon izgultam az első mérkőzés előtt, ugyanakkor rendkívül jól esett, hogy számítottak rám.

Kiss József nem az éjszaka császára. Hanyagolja a bulizást, más tartja izgalomban. A másodikos gimnazista komoly terveket forgat a fejében, mindenesetre még nem csúszott le semmiről. Stílusosan fogalmazva: előtte a pálya.

– Szeretnék magasabb osztályban játszani, és egyszer talán kijuthatok külföldre is – adott hangot vágyának a tini középpályás. – Próbálok a tanulásra is figyelni, bár inkább a foci köt le, csak édesanyámék meg ne tudják… Négyes átlagom van, ami szerintem nem rossz. Tisztában vagyok azzal, hogy egy sérülés bármikor bekövetkezhet, és rossz esetben, akkor a játéknak is befellegezhet, de remélem megúszom súlyosabb probléma nélkül. Jelenleg arra törekszem, hogy stabil tagja legyek a balkányi csapatnak: igyekszem megfelelni az elvárásnak, nekem tényleg fontos a futball, minél jobb akarok lenni.

- Koncz Tibor -