Kiss Pál révbe ért a RabócsiRingen

Akt.:
Kiss Pál révbe ért a RabócsiRingen
© Fotó: Janics Attila
Máriapócs – Az Európa-bajnoki bronz­érmes 172-vel repesztett az új máriapócsi aszfaltcsíkon.

– Izgalmas és látványos versenyeket kívánok, gratulálok Rabócsi Tibinek és csapatának! – nyilatkozta vasárnap délután a RabócsiRingen Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. Mondta mindezt annak a ralikrosszversenynek a második napján, amelyen több mint százharminc pilóta versengett az országos bajnokság, a Közép-Európai Zóna Trófea és az országos amatőr sorozat pontjaiért.

Igen gyors a pálya

A dicséret annak szólt, hogy a pályafejlesztés emlékezetes mérföldkőhöz érkezett, hiszen újabb szakaszra került aszfalt, megváltozott és megnőtt a pálya nyomvonala és a jokerkör. Ezáltal gyorsabban is autózhattak a pilóták. A sebességi csúcsot Kiss Pál Tamás állította be 172 km/órás sebességgel, de többen is legalább 160-at értek el a pálya leggyorsabb szakaszán.

A verseny a szokásos módon ment le, a zárásra a döntők maradtak, előbb a profik pontvadászatában. A legnagyobb érdeklődés a SuperCars kategóriát kísérte. Itt az Európa-bajnoki bronzérmes Kiss Pál Tamás ismét bizonyított, a döntőig valamennyi futamát megnyerte. A fináléban is jól kapta el a startot, elsőként fordult a jobbos utáni szakaszra. A nagy hazai rivális, Kárai Tamás próbálta tartani vele a lépést, nem sok sikerrel. Kiss Pál egyre jobban elhúzott és nagy gumifüstöléssel ért célba, így ünnepelte újabb bajnoki elsőségét, a címvédést. Kárai mögött az osztrák Max Pucher ért célba, megelőzte az addig jókat autózó Spitzmüller Csabát, valamint az elődöntőben keményen autózó Mózer Attilát.

Az emlékezetes párviadalt a Super 1600-osoknál láthattuk. E finálét nem túl boldogan pályán kívülről nézte Móricz József, mert autójának motorja megadta magát. A startot a cseh Josef Susta csípte el, de öt körön át a nyomában loholt Wieszt Jankó. A hatodik kört már a magyar pilóta kezdte az élről, mert a cél előtti kanyarban megelőzte riválisát.

Parádés előzések

A két autós együtt ment ki a jokerkörre, és úgy nézett ki, hogy Wieszt diadalmaskodik, ám a cél előtt néhány méterrel Susta Skodája került ismét az élre. Hatalmas csata volt bravúros előzésekkel.

Ami a többi döntőt illeti, a cseh Roman Castoral örökös bajnokhoz méltóan nyert, a célba érkezéskor az első három helyezett között a legrövidebb távolság az astrásoknál volt. A szeles, kissé hűvös időben jól szórakozott a publikum, a ralikrosszozók pedig elköszöntek a RabócsiRing közönségétől. A bajnokság zárófutama a jövő hét végén lesz a Slovakiaringen.

KM-ML


Ralikrossz: I. osztályú ob, Közép-európai Zóna Trófea, RabócsiRing

SuperCars: 1. Kiss Pál Tamás (Peugeot 208), 2. Kárai Tamás (Audi A1), 3. Max Puch (osztrák, Ford Fiesta), 4. Spitzmüller Csaba (Skoda Fabia), 5. Mózer Attila (Skoda Fabia), 6. Harsányi Zoltán (Misubishi EVO X).

Super 1600: 1. Josef Susta (cseh, Skoda Citigo), 2. Wieszt Jankó (Renault Twingo), 3. Jan Ratajsky (cseh, Skoda Fabia), 4. Gerencsér Dávid (Suzuki Swift), 5. Végh Szabolcs (Citroen Saxo), 6. Perendy Péter (Suzuki Swift).

Super Touringcars +2000: 1. Miroslav Pospichal (szlovák, VW Polo), 2. Tomás Micik (cseh, Skoda), 3. Csendes Zsolt (BMW), 4.Papp Gábor (BMW), 5. Karl Schadenhofer (VW Golf), 6. Pavol Zachar (szlovák, Seat Leon).

Super ToruingCars – 2000: 1. Roman Castoral (cseh, Opel Astra), 2. Csirmaz Brúnó (Honda Civic), 3. Janzer György (Renault Clio), 4. Nagy Attila (Renault), 5. Ferenczy Gábor (Renault Clio), 6. Szelei Krisztián (Seat).

Super TouringCars -1600: 1. Daniel Karlovits (osztrák, Honda), 2. Varga Mátyás (Ford Fiesta), 3. Bernát-Lukács Sándor (Peugeot 206), 4. Kádár Patrik (Honda Civic), 5. Birgit Kuttner (osztrák, Honda), 6. Hofecker Csaba (VW Polo).

Magyar Kupa: 1. Hangodi Bendegúz (Honda Civic), 2. Laczkó lehel (Opel Astra), 3. Stréhli Dominik (Skoda), 4. Albrecht Patrik (Suzuki Swift), 5. Siebel Balázs (Toyota), Szabolcs Róbert (Opel Corsa).

Magyar Kupa Astra Divízió: 1. Kovács Marcell, Góth Viktor, 3. Makai György, 4. Körmöczi Balázs, 5. Harkányi Máté, 6. Szegfű Adrienn (mind Opel Astra).

Magyar Kupa, Swift Divízió: 1. Majerszky Gábor, 2. Kailbach Gergely, 3. Madari Tamás, Borbás Bálint, 5. Kisharsányi, 6. Geskó Sándor (Suzuki Swift).

Junior Kupa: 1. Panyik Dániel, 2. Szabó Bulcsú, 3.Szabó Csanád, 4.Herczig Patrik, 5. Duma Bogdán, 6. Csuti Kristóf (mind Suzuki Swift)



Sporthírek






hirdetés