Kisvárda Master Good – A gólokkal fogadtatta el magát a csatár

Akt.:
Lukács Rajmond (jobbra) hazai pályán az első kisvárdai góljait szerezte
Lukács Rajmond (jobbra) hazai pályán az első kisvárdai góljait szerezte - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A kisvárdai futballcsapat csatára, Lukács Rajmond talán hibázott, amikor két gólt szerzett a Csákvár ellen – de ezen csak poénkodtak.

A hat forduló alatt szerzett 15 góljával is éllovas az NB II-ben a Kisvárda Master Good, amelynek csatárai az utóbbi meccseken alaposan belelendültek, hiszen a Gyirmót ellen (3–0) Délczeg Gergely, Siófokon (2–1) Horváth Zoltán, vasárnap a Csákvárral szemben (3–0) pedig Lukács Rajmond szerzett két gólt. Mindhárman három-három találattal állnak a házi góllövőlista élén.

– Az első amolyan tipikus csatárgólnak nevezhető, jó helyen voltam és belefutottam a kapufáról kipattanó labdába – emlékezett a Csákvárnak lőtt góljaira Lukács Rajmond. – A második előtt pedig Délczeg Gergelytől remek labdát kaptam, éreztem, hogy a kapus jön ki elém, megtoltam mellette, és utána már csak be kellett passzolnom. Lehet, nem kellett volna, hiszen az utóbbi meccseken az jött divatba, hogy a két gólt szerzett futballisták a következő meccsen kimaradtak a csapatból, ezen poénkodtunk is a meccs után Kondás Elemér edzővel. A viccet félretéve azoknak a változtatásoknak megvoltak a taktikai okai, ezt mindannyian tudtuk. Talán még több gólt is szerezhettem volna, a második találatom előtt éppen azért toltam meg a labdát, mert ha az első félidőben is így teszek, akkor már korábban vezetéshez jutottunk volna.

Lukács Rajmond remek ajánlólevéllel ékezett Kisvárdára, hiszen az előző szezonban az NB III-as Salgótarján játékosaként lett 25 góllal a Keleti csoport gólkirálya. A jelek szerint az eggyel magasabb osztály tempóját is gond nélkül felvette.

– Annak idején nehezebben indult a magyarországi pályafutásom, mint reméltem – mondta a 29 esztendős, romániai magyarként az anyaországba kerülő futballista. – Romániában játszottam az élvonalban az Astra Giurgiu színeiben, az ottani másodosztályban, szülővárosom, Nagyvárad csapatában, a Luceafarul Oredeában pedig több mint hetven gólt szereztem. Magyarországon azonban meg kellett ismertetnem magam, a tavalyi év erre pont jó volt, és a másodosztályban is meg fogom állni a helyem. Hogyan kerültem Kisvárdára? Ez hosszabb sztori, mert már megegyeztem egy másik csapattal, amikor befutott a várdai ajánlat, amely előnyösebb is volt a másiknál, ráadásul magasabb célokért küzdő klubhoz kerültem. Ugyan nem ismertem a tavalyi keretet, de azt tudtam, hogy jó csapathoz kerülök. Az első hetekben is már azt éreztem, hogy igazi csapatot alkotunk, amelyben vannak egyéniségek is. Az eddigi sikereinknek ez a kettőség a titka.

A várdaiak szombaton Cegléden nyújthatják ötről hatra a győzelmi sorozatukat.








hirdetés