Kisvárda Master Good – A liftezés akár véget is érhet

Rajczi Péter vasárnapi teljesítménye többek elismerését kiváltotta
Rajczi Péter vasárnapi teljesítménye többek elismerését kiváltotta - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Rajczi Péter még nem gondol a szerződéshosszabbításra, a három meccsen kell túl lenniük az NB II-ben feljutó helyen álló kisvárdai futballistáknak.

Ha Révész Attila a meccs utáni nyilatkozatában valakiről azt állítja, hogy az ő teljesítménye emelte csapatát az ellenfél fölé, akkor az biztosan sokan tett a sikerért. A Kisvárda Master Good NB II-es legénységének vasárnapi, Dorog elleni 2–1-es győzelméből Rajczi Péter valóban alaposan kivette a részét. A meccs elején értékesítette a tizenegyest, végig őrlődött a védők között nem kevés fejpárbajt megvívva, a végén pedig remek egyéni alakítás után hozta kihagyhatatlan helyzetbe a becserélt Horváth Zoltánt.

– Nagyon nagy energiákat mozgósítottunk a Kisvárdára valóban futballozni érkező és jól is játszó Doroggal szemben, ahogy tettük azt a Vác, a Mosonmagyaróvár vagy éppen a Siófok ellen – mondta a tíz góljával a kisvárdai házi góllövőlistát is vezető Rajczi Péter. – Az első félidő a miénk volt, de balszerencsés körülmények után megkaptuk az egyenlítő gólt, amelyet követően a második játékrész már valóban kiegyenlítettebbnek bizonyult. A nagy akarat meghozta a sikert, lehet, hogy picit szerencsénk is volt, de nagyon akartuk ezt a három pontot, és megérdemelten szereztük meg.

Rajczi Péter 36 éves korát meghazudtoló mezőnymunkát végzett el, vasárnapi teljesítménye alapján nyugodtan tervezhet még vele a csapat, no meg ő maga is azzal, hogy szükség lehet rá. Ezzel aláírta a jövő évi szerződését?

– Nem tudom, ráadásul egyelőre még csak a meccsekkel foglalkozunk – felelte a korábbi 11-szeres válogatott támadó.

Három mérkőzésünk van hátra, szeretnénk azokból a maximumot kihozni, szerintem a végső eredménytől függ, hogy miként alakul a játékosok sorsa. Legyünk túl ezen a három meccsen, utána ráérünk azzal foglalkozni, hogy mi lesz jövőre. Szerepe lehet abban, hogy jól ment a játék annak is, hogy sérülésmentesen tudtam készülni egész héten, sajnos, a nyíregyházi fellépés előtt ugyanezt nem tudtam elmondani.

Az eredmények úgy alakultak, hogy a Kisvárda vissza tudta venni a második helyezést a Balmazújvárostól. Három körrel a zárás előtt csak van ennek jelentősége, nem?

– Igazából semmi, az számít majd, hogy a végén ki hol áll – vágta rá Rajczi Péter. – A Balmazzal együtt liftezünk a feljutó helyért, persze nem bánnám, ha ezzel véget érne az előzgetés, a sorsunkat mindenesetre a kezünkbe vettük.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés