Kisvárda Master Good – A pünkösdi királyságtól nagyobb lesz a tét

Lucas Bertucci (jobbra) ismét szólt, Cseri Tamás passzolt, és megszületett az első várdai gól
Lucas Bertucci (jobbra) ismét szólt, Cseri Tamás passzolt, és megszületett az első várdai gól - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A balmazújvárosiak csökkentették a vendégjegyek számát, háromszázan lehetnek a kisvárdai szektorban a labdarúgó NB II második feljutó helyéről döntő vasárnapi mérkőzésen.

Miként tavaly, most is pünkösdvasárnap lép pályára Balmazújvárosban a Kisvárda Master Good. Egy évvel ezelőtt még három fordulót rendeztek a két csapat mérkőzése után, amelyet 4–2-re nyert meg a Balmazújváros. A felek ugyan akkor is harcban álltak a feljutó helyekért, de addigra kiderült róluk, hogy nem adták be a licenckérelmüket, így nem lehetnek NB I-esek.

Idén viszont minden rendben a papírokkal, és a vasárnapi, utolsó fordulóban esedékes egymás elleni mérkőzésük nem másról dönt, mint a feljutásról. Az már biztos, hogy a Puskás Akadémia mögött a Balmazújváros, Kisvárda párosból kerül ki a másik NB I-es feljutó, a negyedik helyen álló Soroksár legfeljebb csak egyikőjüket tudja megelőzni, mindkét csapatot nem. A képlet pedig egyszerű: a döntetlen a Kisvárdát egy ponttal megelőző Balmaznak kedvez, különben meg az a csapat ér révbe, amelyik nyer.

A várdaiak egész éves teljesítményükkel, no meg a vasárnapi, Cegléd elleni 2–0-s sikerrel érték el, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek. Ugyan Cseri Tamásnak most sem sikerült kettőről háromra növelnie a találatai számát, de gólpasszai tovább gyarapodtak azáltal, hogy a hetedik percben ő szolgálta ki az ellenfél kapujába betaláló Lucas Bertuccit. Az akció kísértetiesen hasonlított egy két héttel korábbi, Dorog elleni támadáshoz, amit akkor túlkombinált a két futballista.

– Lucas akkor és most is jött mellettem, szokás szerint szólt, mert ő mindig szól, ha kell, ha nem – mosolygott Cseri Tamás, a várdaiak támadója. – Hálistennek jó döntést hoztam, hogy lepasszoltam neki a labdát, ő pedig ballal belőtte. Kezdettől fogva uraltuk a mérkőzést, a visszahúzódó Cegléddel szemben ki is alakítottuk a helyzeteket, és ennek a gólnak is köszönhetően hamar megszereztük a vezetést. Az igazán megnyugtató második találatot azonban nem sikerült megszereznünk, így sokáig izgulnunk kellett a győzelemért, amely a végén szerzett góllal vált biztossá.
Cseri Tamás számára egyébként különösen nagy a tét, hiszen a Fradi-nevelésű futballista bár jól csengő nevű csapatokban (Győr, Pécs, Gyirmót) is futballozott, NB I-es meccsen még sosem szerepelt. Itt a vissza nem térő esély, hogy az ő álma is valóra váljon.

Hogy ez megtörténhessen, minél több kisvárdai szurkoló buzdítaná a csapatot a vasárnapi mérkőzésen. A balmazújvárosi vezetők korábbi ígéretük szerint 530 belépőt biztosítottak volna a várdaiak számára, ezt a kvótát végül háromszázra csökkentették. Vendégjegyet is csak a mérkőzés helyszínén lehet vásárolni, a 18 órakor kezdődő mérkőzés előtt 16 órától lesz kapunyitás. A kisvárdai klub ingyenes szurkolói buszokat indít a mérkőzésre. A megfelelő létszámmal biztosan nem lesz baj…








hirdetés