Kisvárda Master Good – A sors neve: Hugo Seco

Akt.:
Hugo Seco (77)
Hugo Seco (77) - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A kisvárdaiak edzője szerint az első félidő rossz játéka miatt kerültek nehéz helyzetbe.


A Kisvárda Master Good az eddigi talán legfontosabb mérkőzését játszotta az NB I.-ben. A szabolcsiak ellenfele a várdaiakhoz hasonlóan kiesés elől menekülő Diósgyőr volt. Azt biztosra lehetett venni, hogy bármilyen eredmény is születik, még nem dőlt volna el semmi, de az újonc, sikere esetén, négy ponttal meglépett volna a borsodi riválistól.

Tompán kezdtek

A győzelem nem jött össze, sőt végül az egy pontnak is örülni kellett, hiszen Lucas 20. percben lőtt öngólja után, szinte az utolsó pillanatokig vezetett a DVTK, amikor Hugo Seco egy bombagóllal beállította az 1–1-es végeredményt.

– Persze, a kilencvenegyedik percben rúgtuk az egyenlítő gólt, így örülni kell az egy pontnak, de belül nem örülök, mert ez a meccs nagyon kellett volna – értékelt Dajka László, a Kisvárda mestere. – Valamit elrontottunk az első félidőben, ott kezdődött a probléma. Tompán futballoztunk, nem láttam frissnek és dinamikusnak a csapatot, pedig a támadójátékhoz az kell. Próbáltunk labdát tartani, okosan futballozni, de ritmusváltások hiányában nehezen tudtunk átmenni támadásokba. A kapott gólunk után aztán még nehezebb lett.

A szünetről energikusabban jött ki a Várda, de a nagy nyomás csak egy-két percig tartott, utána ismét görcsössé vált a hazaiak játéka, és nem nagyon volt már benne a levegőben, hogy képesek lehetnek még a pontszerzésre.

– A második félidőben rendeztük a sorokat, kezdeményezően léptünk fel, meg is voltak a nagy lehetőségek, de négy perc alatt kettő is kimaradt – folytatta a tréner. – Innentől kezdve a sors kezében voltunk. A sorsot időnként úgy hívják, hogy Balogh Béla vagy akárki, most úgy hívták, hogy Hugo Seco. Örülünk neki, hogy ki tudtunk egyenlíteni, de majd meglátjuk, hogy az egy pont mire lesz elég. A későbbiekben három pontot kell szereznünk ott, ahol egy pontot terveztünk volna, és akkor egyenesben vagyunk.

Izgalmas hetek jönnek

Kezdődhet tehát az, amiben a magyar futballszurkoló mindig erős: a számolgatás. Nem nyugodhat még meg a Mezőkövesd (35 pont), az MTK (34), a Paks (32) és a Puskás Akadémia (31) sem, a Kisvárda 29 ponttal a vonal fölött áll, a DVTK 28 ponttal követi őt, további három pontos lemaradásban a Haladás zárja a sort. A szezonból még öt meccs van, a várdaiak utaznak az MTK-hoz, fogadják a Haladást, mennek Debrecenbe, majd Paksra, végül a Mezőkövesdet látják vendégül. A közvetlen riválisokéhoz képest a szabolcsiak sorsolása tűnik a legkönnyebbnek, de ahogy Dajka László is fogalmazott, nem biztos, hogy elég csak a kötelezőnek vett mérkőzéseket megnyerni.

MK


Kisvárda Master Good vs. DVTK
Kisvárda - Hugo Seco a hosszabbításban juttatta nagyon fontos ponthoz a Kisvárdát. A DVTK-szurkolók üzenete egyértelmű: „Győzelem vagy halál!” Noha hat fordulóval az NB I. vége előtt bármilyen eredmény esetén sem dőltek volna el a lényegi kérdések, tény, hogy a kiesés elől menekülő Diósgyőr és a ...








hirdetés