Kisvárda Master Good – Átutazzák az országot a remélt sikerért

A labda uán repülő Zöldesi Illés és a várdai védelem sem bánná, ha a soproni kísérletek elkerülnék a kapujukat
A labda uán repülő Zöldesi Illés és a várdai védelem sem bánná, ha a soproni kísérletek elkerülnék a kapujukat - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – Az eddig egyetlen percet sem hiányzó Izing Martin és Lucas Bertucci egyaránt öt sárga lap miatt hagyja ki a soproni meccset.

Lassan a novembert is teljesen átlapozzuk a naptárban, de még mindig négy tétmérkőzés vár a Kisvárda Master Goodra ebben az évben. A Magyar Kupában a jövő kedden (ennélfogva a most esedékes bajnoki fordulóban pénteken játszó) a Puskás Akadémia ellen pályára lépő NB II-es csapatra a bajnokságban még három Győr-Moson-Sopron megyei rivális vár. És mivel az ország legkeletibb csücskéből a legnyugatibba a mostanival együtt kétszer vezet az út, gyarapodnak majd a megtett kilométerek az impozáns csapatbusz számlálóján. Pénteken a sereghajtó Sopron, a jövő héten vasárnap a Mosonmagyaróvár lesz a várdaiak házigazdája.

Saját bőrén is érezhette már a Várda a Ferencváros legyőzése után, hogy a következő, Soroksár elleni bajnokin kicsit döcögött a szekér. Most, hogy az MTK ellen a bajnoki éllovas skalpját is begyűjtötte Kondás Elemér legénysége, leselkedik-e hasonló veszély rá a sereghajtó Sopron otthonában?

– A Ferencváros elleni meccs után történtek annyiban képeznek más kategóriát, hogy akkor hétközi mérkőzés után következett az újabb fellépés, most pedig a szokott heti ciklusban haladhattunk. Habár az előrehozott meccs miatt két nappal kevesebb idő állt a rendelkezésünkre – mondta Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője. – Természetesen figyeltünk arra, hogy éberek maradjunk a hátralévő meccsekre, és a játékosok is tudják jól, az MTK ellen megnyert „hatpontos” összecsapásnak akkor lesz igazán értéke, ha a tudjuk hozni a további győzelmeket is. Jó sorozatban vagyunk, természetes, hogy Sopronban is győzelemre törekszünk majd.

A tabellára tekintve elvileg nem lehet gond, hiszen a második utazik huszadikhoz, a sereghajtóhoz, és mivel a Várda a mezőny egyetlen veretlen csapata idegenben, még a helyszínnel sem lehet semmi gond. Hanem a soproniak az elmúlt meccs előtt edzőt váltottak, Zalaegerszegen – ahol 0–0-s döntetlent értek el a hűség városiak – Németh Szabolcs addigi segítője, Bánfalvi Zsolt irányított, és így lesz ez pénteken is. Meglehet, az ellenfélről begyűjtött addigi ismeretek már nem is érnek olyan sokat.

– Volt is néhány változás a Sopron összeállításában, és nem tudhatjuk, hogy mire számíthatunk az ellenfél részéről – így Kondás Elemér. – Azt szeretnénk elérni, hogy most se kapjunk gólt, elöl pedig rendelkezünk olyan minőséggel, ami által a győztes találatot vagy találatokat is meg tudjuk szerezni. Még csak a szemünk sarkából sem figyelünk a keddi kupameccsre, hiszen a bajnokság az elsődleges, és Sopronban nehéz mérkőzésre számítunk.

Főleg úgy, hogy két alapemberére sem számíthat a vezetőedző. Izing Martin és Lucas Bertucci az eddigi 18 bajnoki meccs mind az 1620 percét a pályán töltötte (rajtuk kívül ezt senki nem mondhatja el magáról a csapatból), és egyszerre gyűjtötték be ötödik sárga lapjukat, így mindkét játékos kihagyja a pénteki mérkőzést.

– Egyikük pótlása sem egyszerű feladat, Izing Martin a jól teljesítő védelmünk egyik oszlopa, Lucas pedig középpályán számít kulcsjátékosnak – fűzte hozzá a vezetőedző. – Gyakoroltuk, hogy miként és kikkel fogjuk őket helyettesíteni, nagy koncentrációra lesz szükségük az így pályára lépőknek is. A bajnokság első felének utolsó meccse vár ránk, és bár nem az őszi elsőség begyűjtése a fő tervünk, hanem az, hogy a végén legyünk kedvező pozícióban, azért ezt a szakaszt is szeretnénk szépen lezárni.



Sporthírek






hirdetés