Kisvárda Master Good – Eddig tartott a várdai kupakaland

Akt.:
Kisvárda Master Good vs. Puskás Akadémia
Kisvárda Master Good vs. Puskás Akadémia - © Fotó: Janics Attila
Kisvárda – A Puskás Akadémia jobbára védekezett, de legyőzte a mezőnyfölényben, de nem túl veszélyesen játszó házigazdát.

Korán kelt Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője, hiszen az M4 Sport reggeli műsorában élőben kapcsolták a nyíregyházi szállodából, ahol csapatával, a Puskás Akadémiával a keddi kisvárdai kupameccs előtti éjszakákat töltötte (a szombati balmazújvárosi bajnoki után már nem mentek haza a felcsútiak). A korábbi szövetségi kapitány bizonyította felkészültségét az ellenfélből, hiszen fejből sorolta, hogy 16, az élvonalat megjárt és kilenc korábbi korosztályos válogatott játékos szerepel Várda keretében.

Pintér Attila a legerősebb Puskás Akadémiát ígérte a kedd délben kezdődő összecsapásra – és a kispadon ülő Márkvárt Dávidot leszámítva meg is kapta azt a Várda, amelyben Kondás Elemér itt-ott azért változtatott a bajnokikon megszokott csapathoz képest.

Hiába játszott alacsonyabb osztályú riválissal, a Puskás Akadémia, nem változtatott a bajnoki harcmodorán, és átadta a területet ellenfelének. A vendégek a gyors Molnár Gáborra alapozták megugrásaikat, a szélső az első negyedórában kétszer is ígéretes helyzetbe került, amit Lucas Bertucci távoli lövéssel viszonzott. A harmadik, Molnár Gábortól induló akció után már a kapuba került a labda, Ulisse Diallo volt a befejező.

Bohdan Melnik szögletre vágódó lövése jelezte, hogy érdemes próbálkoznia a Kisvárdának, és szünet előtt csaknem összejött az egyenlítés, amikor Lucas „kanadai módra belőtt korongjába” a felcsúti nevelésű Izing Martin szúrt bele, de Hegedüs Lajos kapus a helyén volt.

A szünetbeli és a második félidő elejének cseréivel azt érte el a Kisvárda, hogy még nagyobb mezőnyfölénybe került, miközben figyelni kellett a vendégkontrákra. Egy-egy eladott labda után meglódult a vendégcsapat, de Szécsi Márk lövését védte Molnár-Farkas Tamás, Molnár Gábor gólja pedig lesről született, de az előtte elkövetett szabálytalanságért szabadrúgást ítélt Kassai, Balogh Balázs pedig fölé lőtte a labdát.

A labdát nagy fölénnyel birtokló várdaiak egyik ritka helyzete Heffler Norberté volt, aki 15 méterről lőtt fölé. A szöglet- és szabadrúgások sem sikerültek úgy, mint máskor, így nem sikerült kiegyenlíteni, sőt a végén Molnár-Farkasnak kellett nagyot védenie az ismételten elfutó Molnár Gábor lövése után. Az utolsó lehetőség Hej Viktoré volt, de „eltörte” a kipattanóból eléje került labdát.

Véget ért tehát a Kisvárda kupamenetelése, amely magába foglalta a Ferencváros kiejtését és a másik NB I-es csapat, a Puskás Akadémia elleni derekas helytállást. Immár valóban kizárólag a bajnoki feladatokra lehet koncentrálni, lés abban a sorozatban is bőven akad tennivaló.

Magyar Kupa: A legjobb 16 közé jutásért

Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia 0–1 (0–1)

Kisvárda, 1050 néző, v.: Kassai V. (Ring, Tóth V.).

Kisvárda: Molnár-Farkas – Izing, Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik (Vári B., 61.), Oltean (Misic, a szünetben), Heffler N., Hej – Gosztonyi (Ilics, 65.), Horváth Z. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Osváth, Vanczák, Spandler, Balogh B. – Zsidai, Bacelic-Grgic – Molnár G. (Prosser, 85.), Knezevic (Márkvárt, a szünetben), Szakály P. – U. Diallo (Szécsi M., 53.). Vezeteőedző: Pintér Attila.

Gól: U. Diallo (0–1) a 18. percben

Percek, események

18. perc: Osváth szerzett labdát Hejjel szemben a faulthatáron, a felezővonalnál, a jobb oldalon, Kassai Viktor tovább engedte a játékot, a labda Molnár Gábor elé került, aki Diallo elé ívelt, a csatár elvitte a labdát Molnár-Farkas mellett, és 6 méterről jobbal az üres kapuba passzolta, 0–1.

Mesterszemmel

Kondás Elemér: – Az első félidőben kicsit bátortalanul játszottunk, ráadásul többször eladtuk a labdát, amiből támadni tudott a vendégcsapat, és a vezetést is megszerezte. Ebből adódóan a második játékrészben egyértelműen a kontrákra rendezkedett be az ellenfél, és ha mögéje is tudtunk kerülni, a beadások nem sikerültek jól, ahogy a szöglet- és szabadrúgások sem.

Pintér Attila: – Amiért jöttünk, elértük, hiszen sikerült kiharcolni a továbbjutást a jó erőkből álló Kisvárda ellen. Arra alapoztunk, hogy az NB II-ben talán kevésbé támadnak vissza olyan hatékonyan a Kisvárda ellen, ahogy azt mi tettük, és megérte felkészülni az ellenfélből, hiszen olyan szituációkból tudtunk veszélyeztetni, amelyekre készültünk.
A győztes továbbjutott.



Sporthírek






hirdetés