Kisvárda Master Good – Egyelőre egy ponttal is az élen

Akt.:
A szünetben pályára lépett Heffler Norbert (fehér mezben) lendített a vendégek játékán
A szünetben pályára lépett Heffler Norbert (fehér mezben) lendített a vendégek játékán - © Fotó: kisvardafc.hu/Nyulak Nikoletta
Kisvárda – A hátránya után nagy erőket mozgósító Kisvárda fordított, de végül nem nyert Sopronban a labdarúgó NB II péntek esti meccsén.

Bánfalvi Zsolt, a soproniak megbízott edzője megtehette, hogy nem változtatott az előző héten zalaegerszegi bravúrpontot szerzett csapatán. Az NB II sereghajtója tehát az edzőváltás utáni második meccsén is ugyanabban az összetételben lépett pályára.

A vendég kisvárdaiak edzője, Kondás Elemér sem feltétlenül nyúlt volna bele az MTK-t legyőző tizenegyébe, csakhogy egyszerre sárgult be azon két játékosa, aki az ősz egyetlen percét sem mulasztotta el az eltelt 18 forduló során: Izing Martin és Lucas Bertucci is eltiltás miatt maradt távol. Utóbbi helyett ezúttal Papucsek Barnáé lett a csapatkapitányi karszalag, a helyét a középpálya centrumában pedig a várakozásnak megfelelően Sergiu Oltean foglalta el. Izing helyett pedig Hej Viktor játszott, de nem a helyén, mert a védelembe Vári Barnabás húzódott vissza.

Jól kezdett a Kisvárda, Matija Misic már a második percben 25 méterről akkora lövéssel döngette meg a lécet, hogy az talán még mindig rezeg a Káposztás utcai stadionban. Aztán a soproniak Batizi-Pócsi Balázs révén veszélyeztettek, de az oldalhálóba lőtte a labdát. Kezdetben oda-vissza futottak az akciók, és meg kellett állapítanunk, a soproniak nem érték be annyival, hogy kivédekezzék a döntetlent. Az első félóra végén aztán felülkerekedni látszott a Kisvárda, Lukács Rajmond 18 méteres okos csavarása után szögletre mentett a soproni kapus. A sarokrúgás után pedig kontrázott a Sopron, és Zöldesi Illésnek bátor kivetődéssel kellett tisztáznia.

A 40. percben Lukács Rajmond mentette szögletre Molnár Márk, Brana Ilics sarokrúgása után a visszafejelt labdából szerezhetett volna vezetést az MTK elleni meccset is eldöntő csatár, de a kapus megint védett. Szünet előt pedig váratlan és szokatlan esemény történt: gólt kapott a Várda, amelynek a jobb oldali védelmét bontották meg a soproniak.

Hátránya tudatában hatalmas elánnal kezdte a második félidőt a Várda, kapujához szögezve az ellenfelet. Vári Barnabás fejese után földöntúli bravúrral védett Molnár Márk, majd a szünetben csereként beállt Heffler Norbert labdát szerzett, Matija Misic pedig szokása szerint jól passzolt, Lukács Rajmond gólt lőtt. Fokozta a nyomást a vendégcsapat, és két nagy helyzet után jött az újabb gól, ami előtt megint Misic volt a feladó, és Mihajlo Rjasko az érkező.

Úgy tűnt, padlóra került a Sopron, de egy felesleges szabálytalanságért járó szabadrúgás után Horváth Péter egyenlített. A végén felborult a pálya, Gosztonyi András elkapkodott és mellé lőtt egy helyzetet, Misic szabadrúgását védte a kapus. A ráadásban Gosztonyi fejesét már bent láttuk, de Szabó László kivágta a gólvonalról a labdát.

Maradt a döntetlen és vele együtt a várdai idegenbeli veretlenség. Ez az egy pont most még elég az elsőséghez, de hogy vasárnap estére is megmarad-e, az majd az MTK–Siófok meccsen dől el. A második félidő alapján ezt a meccset gólokkal kellett volna nyerni a Kisvárdának.

NB II: 19. forduló

Soproni VSE–Kisvárda Master Good 2–2 (1–0)

Sopron, 400 néző, v.: Pillók (Becséri, Szécsényi).

Sopron: Molnár M. – Angyal Zs., Sifter, Ágh, Szabó L. – Tóth M. (Koronczai, 80.) – Batizi-Pócsi B., Gyürki (Fazakas, 76.), Horváth P., Bor – Garda (Szőke D., 52.). Megbízott edző: Bánfalvi Zsolt.

Kisvárda: Zöldesi – Vári B., Rjasko, Papucsek – Oltean – Melnik, Délczeg (Horváth Z., 80.), Misic, Hej – Lukács R. (Gosztonyi, 76.), Ilics (Heffler N., a szünetben). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gól: Garda (1–0) a 44., Lukács R. (1–1) az 54., Rjasko (1–2) a 66., Horváth P. (2–2) a 74. percben

Percek, események

44. perc: Horváth Péter a bal oldalon került a várdai védelem mögé, középre passzolt labdájából Garda 4 méterről a kapu közepébe lőtt, 1–0.

54. perc: Heffler Norbert szerzett labdát a soproni térfélen, Misichez játszott, ő Lukács Rajmondott szöktette, utóbbi maga elé engedte a labdát, és 10 méterről ballal a kapu közepébe lőtte, 1–1.

66. perc: Misic jobbról, ballal ívelt középre, a berobbanó Rjasko pedig 5 méterről a bal alsó sarokba fejelte a labdát, 1–2.

74. perc: Szabó László balról beívelt szaabdrúgása után Horváth Péter fejelte 6 méterről a labdát a jobb alsó sarokba, 2–2.

Mesterszemmel

Bánfalvi Zsolt: – Az első félidő első harminc percében mi a Kisvárdát, a második félidő elején ők minket leptek meg. Az eredmény, ha nem is teljesen reális, számunkra örömteli, bár titkon három pontot szerettünk volna.

Kondás Elemér: – Az első félidőben kényelmesen futballoztunk, meg is kaptuk a gólunkat. Szünet után nagyon jó teljesítményt nyújtott a csapat, sok futással és labdaszerzéssel az ellenfél térfelén, ebből meg is fordítottuk az eredményt, de egy szabadrúgás után elúszott a győzelem, hiába voltak helyzeteink a végén is.



Sporthírek






hirdetés