Kisvárda Master Good – Győzelemmel hangolódtak a Fradira

Akt.:
Kisvárda Master Good – Győzelemmel hangolódtak a Fradira
© Fotó: Janics Attila
Kisvárda – A Kisvárda Master Good a második félidőben ellenfele, az addig jól játszó Dorog fölé kerekedett, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, a három pont birtokában pedig megszilárdította második helyezését.

Az első igazán őszi meccsét játszott a Kisvárda Master Good, amely hol szitáló, hol erősebben rázendítő esőben fogadta a nagycsapatok rémét, a Nyíregyházát, az MTK-t és a Zalaegerszeget is legyőző Dorogot.

A mérkőzés első felében úgy tűnt, akár folytathatja is ezt a sorozatát az egykori bányászváros csapata, hiszen jobban futballozott és több helyzetet dolgozott ki, mint házigazdája. Igaz, a Várdának is volt egy lécen csattanó lövése a kezdőcsapatba hosszú idő után visszakerülő Gosztonyi András jóvoltából.

A házigazda túlélte az első játékrészt, a szünetben pedig jött Brana Ilics, akivel egycsapásra veszélyesebb lett a hazai csapat. Elkezdték uralni a meccset a várdaiak, a szabad- és szögletrúgások is veszélyesebbek lettek, és egy ilyen, mármint sarokrúgás után Vári Barnabás révén a vezetést is megszerezte. Onnantól kezdve egyértelműen a hazaiak kezében volt meccs, nem is engedték ki a kezükből, zsinórban a negyedik bajnoki találkozójukon nem kaptak gólt, és a végén még az előnyt is sikerült megduplázni – ha nincs a becsúszó Grabant Péter, akkor minden bizonnyal Ilics adta volna meg a kegyelemdöfést.

A Várda tehát megerősítette második helyét a tabellán, és jöhet a keddi, nagy érdeklődéssel várt Ferencváros elleni kupamérkőzés.

NB II: 14. forduló

Kisvárda Master Good–Dorogi FC 2–0 (0–0)

Kisvárda, 1010 néző, v.: Szilasi (Farkas B., Aradi).

Kisvárda: Zöldesi – Izing, Rjasko, Vári B. – Lucas – Melnik, Oltean (Lukács R., 86.), Heffler N. (Ilics, a szünetben), Hej –Délczeg, Gosztonyi (Horváth Z., 73.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Dorog: Zima – Szalai A., Csató M., Bora, Grabant P. – Lénárt, Szellák (Kovács D., 74.), Mészáros Á., Szedlár (Kamarás, 74.) – Faragó T., Vígh Á. (Simon A., 67.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Gól: Vári B. (1–0) a 62., Grabant P. (öngól, 2–0) a 82. percben

Percek, események

62. perc: Ilics baloldali szöglete után a rövid sarokba berobbanó Délczeg tovább pörgette a labdát, a túloldalon érkező Vári Barnabás pedig 5 méterről a bal alsó sarokba passzolta, 1–0.

82. perc: Zöldesi előrevágott labdáját Hej fejelte tovább, Délczeg ugyancsak fejjel hozta helyzetbe Horváth Zoltánt, aki bevezette a tizenhatoson belülre, jobbra Ilics elé tálalt, és előle a menteni igyekvő Grabant Péter saját kapujának bal alsó sarkába lőtte a labdát. Öngól, 2–0.

Mesterszemmel

Kondás Elemér: – Az első félidőben nem voltam elégedett, mert a középpályán nem tudtuk birtokolni a labdát, és szerencsénk volt, hogy megúsztuk az ellenfél helyzeteit. A második félidőre váltottunk, ekkor már egyértelműen fölénybe kerültünk, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Schindler Szabolcs: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Kisvárda otthonában, de sajnos nem sikerült pontot szereznünk. Ha kívülről néztem volna a mérkőzést, nem tudtam volna megmondani a hatvanadik percig, hogy melyik csapat játszik a feljutásért és melyik nem. Ennyi helyzetet büntetlenül nem lehet elhibázni.








hirdetés