Kisvárda Master Good – Hiányoztak azok, akik nem voltak

Az Isaeltől elhúzni készülő Hugo Seco (pirosban) végül vállalta a játékot
Az Isaeltől elhúzni készülő Hugo Seco (pirosban) végül vállalta a játékot - © Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – Az elpuskázott kontrák megbosszulták magukat, az emberhátrány már a Fradi malmára hajtotta a vizet.

Hiába, no! A Fradi az Fradi. A legnépszerűbb fociklub élvonalbeli együttese vizitált szombaton a kisvárdai Várkerti Stadionban. Az eredmény már ismert, a listavezető ferencvárosiak ebben a bajnoki pontvadászatban harmadszor is legyőzték az újonc szabolcsiakat.

A kiállítás döntő volt

A gól nélküli első félidőt követően hamar jött a vendégelőny, ráadásul egyórányi játékot követően Pavlo Lukjancsuk kiállítása miatt megfogyatkozott a hazai csapat. Ez már túl sok volt és döntőnek bizonyult. Maradt a vendégelőny, és mindhárom pontot elvitték az Üllői útiak.

– Egy éles Ferencvárossal találkoztunk – kezdte visszapillantását a szombati találkozóra Dajka László, a Kisvárda Master Good SE vezetőedzője.

Legalább egyet illett volna

– Miként az várható volt, a vendégek birtokolták többet a labdát, a széleken, főként a bal oldalon néhányszor mögénk tudtak kerülni, és voltak helyzeteik. Viszont az is igaz, hogy játszottunk néhány veszélyes kontrát, amelyekből a mi helyzetünkből illene legalább egyet értékesíteni, és akkor másként alakult volna a mérkőzés.

– A második félidőben a hibáinkat hamar kihasználta a Fradi, a kiállítás után pedig lehetetlen helyzetbe kerültünk. Viszont tíz emberrel is kerestük az egyenlítési lehetőséget, szerettünk volna fogást találni a fővárosiakon. Sajnos nem sikerült, pedig amit tudunk, kiadtuk magunkból. Úgy gondolom, az a két–három játékos, aki betegség vagy sérülés miatt nem lépett pályára, igenis hiányzott. Azt, hogy ez így volt, a következő hetekben kell bizonyítani. Nehéz ellenfeleken vagyunk túl, de nekünk nincs könnyű meccs, mindent meg kell tennünk – így Dajka László.

Felcsút után a DVTK

Az élet nem áll meg, a pontokra égetően szüksége lenne a kisvárdaiaknak. Például szombaton, amikor a Puskás Akadémia vendége lesz a ­kisvárdai együttes. A következő hazai találkozó április 13-án lesz, ekkor a Diósgyőr lesz az ellenfél. A belépőket elővételben már meg lehet vásárolni.

ML








hirdetés