Kisvárda Master Good – Nyilvánvaló, de még nem beszélnek róla

Horváth Zoltán kiharcolta a tizenegyest, majd átengedte annak elvégzését csapattársának
Horváth Zoltán kiharcolta a tizenegyest, majd átengedte annak elvégzését csapattársának - © Fotó: kisvardafc.hu
Kisvárda – A csákvári győzelem után immár a megyei rangadóra hangolódhat a Kisvárda.

Egy 3–3-as és egy gólnélküli döntetlen után először született olyan eredmény a Csákvár–Kisvárda párosításban, amely valamelyik csapat javára döntött. A várdaiak nyertek 3–0-ra, így megismétlődött a két csapat őszi, várkerti mérkőzésének eredménye.
És megszületett a várdaiak csapatkapitányának, Lucas Bertuccinak a bajnokságbeli első gólja. Neki Csákváron jól szokott menni, a 3–3-as meccsen zúgó kapufát lőtt, tavaly pedig gólt is lőtt a Tersztyánszky Ödön Sporttelepen, amikor a Budaörs még ott játszotta „hazai” meccseit.

– Mondtuk is Lucasnak a meccs előtt, hogy ideje lenne betalálnia, így külön is örülünk az első góljának – mondta a győzelem után érthetően jókedvű vezetőedző, Kondás Elemér. – Miként annak is, hogy egymást követő második meccsen is gólt szereztünk közvetlenül a szünet előtt, ráadásul most gólra jött a gól.

A várdaiak alkalmazták a sorozatterhelés alkalmával megszokott rotációt, a vasárnapi kezdőcsapat öt helyen változott meg. Nyilván az újonnan belépők jó teljesítménye is kellett a győzelemhez.

– Ez nyilvánvaló – értett egyet Kondás Elemér. – Papucsek Barna és Rados Protics is hasznosan játszott, Heffler Norbert volt a középpályán az az emberünk, aki előrefelé futballozott, és több szabadrúgást is kiharcolt, Lukács Rajmond nagyon nagy munkát végzett, gólpasszt adott, majd amikor kiharcoltuk a tizenegyest, Horváth Zoltán átengedte neki annak elvégzését. Ez is azt mutatja, hogy igazi csapat vagyunk, és ez a jellemvonás is átsegített bennünket a tavasz elejének nehézségein.

Hetek, hónapok óta kerülgetjük azt a témát, ami most már nyilvánvaló: a második helyen állva a hét fordulóval a vége előtt a riválisokkal szemben meglévő – minimum – 12 pontos előny azt, jelenti, hogy…

– Nem jelent semmit, továbbra sem szeretnénk beszélni erről, majd csak akkor, ha meghúzták alattunk a vonalat – fejezte be a mondatot a vezetőedző. – Annyi azért látszik, hogy jó úton haladunk, és ha a hétvégi megyei rangadót is sikerrel zárjuk, akkor elmondhatjuk, hogy ezt a hárommeccses szakaszból is jól jöttünk ki.








hirdetés