Kisvárda Master Good SE – Az érdi iksz után érdemes velük számolni

Az első félidőben túlságosan tisztelték a fehér mezes várdaiak az érdi kapust, Janurik Kingát
Az első félidőben túlságosan tisztelték a fehér mezes várdaiak az érdi kapust, Janurik Kingát - © Fotó: handballerd.hu
Kisvárda – Előre boldogan elfogadták volna a várdaiak a döntetlent, de így maradt bennük egy kis hiányérzet.

A mostani bajnokságban első csapatként szerzett pontot (20–20) Érden a Kisvárda Master Good SE, amely a szombati NB I-es női bajnokin a győzelemhez is igen közel állt, hiszen a félidei 11–7-es, majd 13–9-es állásról fordítva bő egy perccel a vége előtt 20–18-ra vezetett. Így a bravúr akár még nagyobb lehetett volna.

– Előre boldogan aláírtuk volna az egy pontot, de így maradt bennünk némi hiányérzet – fogalmazta meg a lényeget Dévényi János, a várdaiak edzője. – Az első félidei játékunk sem volt rossz, csak túlzottan tiszteltük az ellenfél kapusát, Janurik Kingát, és a kihagyott ziccerekből mandínergólokat kaptunk. A szünetben is arra hívtuk fel a figyelmet, hogy felállt fallal szemben mindössze hat gólt szerzett az Érd, a védekezést ugyanolyan szinten kell folytatni, mint addig, a ziccereket pedig be kell lőni. Szerencsére javult is a helyzetkihasználásunk, és valóban nagyon közel álltunk a győzelemhez.

Pedig bajból volt elég, hiszen Orbán Adrienn betegség után vállalta a játékot, Marija Gedroit pedig konyhai háztartási balesetet szenvedett, a bal – tehát nem a lövő – kezén egy kisebb darabot levágott a középső ujjából, de vállalta a játékot, és hét gólt szerezve járult hozzá a pontszerzéshez.

– Marija magának okozta a bajt, de nagy emberi tartásra utalt, hogy vállalta a játékot, nemcsak kiharcolta, hanem biztosan be is lőtte a heteseket, és a végén akcióból is fontos gólt szerzett – így Dévényi János. – A végjátékban mi is követtünk el hibákat, az utolsó előtti támadásnál a passzív játék határáig kellett volna játszanunk, ehelyett Krisztina Liscsevics eladta a labdát. Gólt kaptunk belőle, maradt még egy támadásunk és egy időkérésünk, és még azelőtt letettük a zsűriasztalra az időkérést jelző lapot, hogy a játékvezetők feltették volna a kezüket, de mire megítélték az időkérést, már jelezték a passzív játékot. Ezzel együtt azt kértük a játékosoktól, hogy a hátralévő huszonhárom másodpercben szabálytalanságok kiharcolásával tördeljék az időt, de benne volt a levegőben, hogy az Érd kap még egy esélyt az egyenlítésre. Az utolsó akciójuknál megelőzhető lett volna a lövés, de nem tudtuk Klivinyi Kingát megállítani.

Így is olyan eredményt ért el a KKC, amelyre felkapták a fejüket azok, akik követik a bajnokság eseményeit. Lehet azt állítani, hogy most érkezett meg igazán a csapat az NB I-be?

– A Fehérvár elleni győzelmünk és ez a döntetlen tartozik eddig a bravúros eredmények közé, ez kétégtelen – felelte a szakvezető. – A lányok önbecsülésének és önbizalmának is jót tett a mutatott játék és a pontszerzés, amivel a riválisoknak is üzentünk, hogy érdemes velünk számolni.

Ez a hét válogatottaké, így aztán a várdaiak közül Júlia Kucherova a szlovák, Marija Gedroit a litván, Marina Dmitrovics pedig a szerb nemzeti csapattal készül. A nemrég igazolt Hanna Yttereng pedig néhány napra korábbi állomáshelyére, Németországba utazott. A csapat legközelebb március 24-én lép pályára, akkor a Mosonmagyaróvár lesz a vendég Kisvárdán.








hirdetés